Kérjük támogassa természetvédelmi és ismeretterjesztő tevékenységünket Szja 1% rendelkezéssel ! Adószám: 18702862-1-13
 

Szemléletformáló tevékenység a természet védelméért

Újra gyermekzsivajtól hangos a királyréti sátortábor, ahol már 30 éve rendezik meg a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort. Egész nyáron turnusokban váltják egymást a csoportok, gyermekkortól a nagymamakorig megfordulnak itt a természet szerelmesei.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 22. sz. Börzsönyi Csoportja 1975-ben, éppen 35 éve alakult meg Szokolya-Királyréten, 12 alapító taggal. Célunk az élőhely-és fajvédelem, valamint a szemléletformáló tevékenység. Munkánkat a tagság által létrehozott Börzsöny Alapítvány segíti. A természeti környezet jobb megismeréséhez, a természettel való együttéléshez, együttlélegzéshez találtuk ki a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort, melynek immár 27 éve Terbe Józsefné, Csöpi néni a vezetője. A tábor létrehozásának fő célja az volt, hogy elsősorban az iskolás korosztállyal megismertessük a Börzsönyi Tájvédelmi körzet egy részét. Életkoruknak megfelelő foglalkozásokon keresztül felkeltsük az érdeklődésüket a természettel és a környezetvédelemmel foglalkozó tudományok iránt. Az elméletben tanultakat a gyakorlatban próbálják ki, sajátítsák el a természetet és a környezetet védő és kímélő szemléletet. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a táborba jelentkezők megismerik a túrázás szabályait, térképhasználatot, a természetben való viselkedés szabályait. Megismerik az erdő hatását a mikroklímára, az éghajlatra. Tanulmányozzák az erdővel gazdálkodás módszereit, megismerik a fát, mint természetes és újra megújuló fontos nyersanyagot. A gyűrűzőmesterek irányításával végzik a madárbefogást, meghatározzák a fajokat, elvégzik a gyűrűzést, melyet naplóban rögzítenek. Egyébként minden tevékenységet szakemberek tanítanak meg, a geológus például a Soproni Egyetemről jön. Fontos, felelősségteljes feladatok ezek, melyeket csak odafigyeléssel, egymás iránti tisztelettel lehet végezni, persze elengedhetetlen a jókedvű, humoros, barátságos légkör. Aki a táborban megfordul, sok-sok sikerélménnyel térhet haza. Nem véletlen, hogy a táborozók nagy része évről-évre visszajár. A fiatalok részére vonzó lehet a nomád sátortábor is, ami azért tartalmazza a szükséges komfortelemeket. Hideg-melegvíz zuhany van, egy római tűztér lett kialakítva, abban egy nagy hordó tele vízzel, ami alatt állandóan ég a tűz. Mosdósátorban lehet fürödni, és mosási lehetőséget is biztosítunk. 3 fázisos mosogatás van, a hűtőszekrények gázzal működnek, mert a táborban nincs villany. Egy nagyon jól felszerelt konyha és 100 főt befogadó étkezősátor is szolgálja a kényelmet. Valamint rossz idő esetén a foglalkozásokhoz is rendelkezésre áll egy sátor. A három főétkezéshez az ebédet, vacsorát a Kisinóci Turistaházból szállítják, a reggelit közösen készítjük el.

A tábornak pontos menetrendje van, 6-kor ébresztő, tisztálkodás, reggeli. Délelőtt foglalkozások illetve terepgyakorlat, ebéd után fél 3-tól szabadfoglalkozás, kimenő. Minden este a tábortűznél mesével, énekszóval, játékkal telik az idő. Az általános iskolás táborból a nyolcadikosokat elballagtatjuk, ők a középiskolás táborba kerülnek át. Így kinevelődik az utánpótlás. Az országban egyedülállóan nyugdíjas tábort is szervezünk, ahol a 20 hónapos unokától a 80 éves nagymamáig vegyesen vannak a résztvevők. Kiváló családi légkörben telnek a napok.

Meg kell említeni, hogy a Királyréti Erdészet vezetője és munkatársai messzemenőleg támogatnak bennünket. Mi viszont segítünk rendben tartani a Börzsönyt. A nyugdíjasok segítségével több száz odút készítettünk, amit kihelyeztünk, és évente többször ellenőrizzük, tisztítjuk. Évente kétszer tisztasági őrjáratot szervezünk, takarítunk a turisták után. Örülünk, hogy a Bajdázó tó rendbe lett téve, mert sok turista látogatja.

Már készültünk az idei nyári táborokra, és megünnepeltük azt is, hogy immár 30 éve végezzük ezt a felelősségteljes, de nagyon szép feladatot: a természet védelmét, megóvását.

Terbe Józsefné - Csöpi néni

E cikk a Dunakeszi Polgár 2010. júniusi számában jelent meg.