Hiúz (Lynx lynx)
A Duna-Ipoly Nemzeti Park szakembereivel együttműködve, kameracsapdák kihelyezésével, és a téli hótakaróban nyomkereséssel monitorozzuk a hiúz jelenlétét a Börzsöny hegységben. Az eddig elért eredményekről Darányi László és Bedő Péter összefoglalója:
Az 1980-as évek közepétől ismert a hiúz előfordulása az Északi-középhegységben. A börzsönyi megjelenés hitelesítésének dátuma 1987 január. Ezután szinte minden jó havas télen előkerültek faj nyomai a hegységből. Az utolsó megbízható nyomészlelés 1995. január 17-én volt. Ezt követően újabb hosszú időszak telt el bizonyított hiúz életjel nélkül, annak ellenére, hogy 2001-től LIFE kutatási program is működött a Börzsönyben 8-12 ember bevonásával. Aztán megtörtént a csoda: 2005. november 29-én ismét megjelent egy hiúz! A hóban látható nyomokat több szakember "hitelesítette". Azóta számos adatot gyűjtöttek a témával foglalkozó hivatásos és önkéntes szakemberek. Bár a hiúz újbóli megjelenésével kapcsolatban megoszlanak a vélemények - egyesek fogságból kiszabadultnak vagy titokban betelepítettnek is tartják - sokkal valószínűbb a természetes úton történő visszatelepülés. Az emberre teljesen veszélytelen, és nagyon tetszetős küllemű nagyragadozó féltett kincsünk. Jelenleg célszerű technikai eszközök, és felkért hivatásos, valamint önkéntes szakemberek bevonásával történik a nagyragadozó, illetve hiúz kutatás a Börzsönyben, a Börzsöny Alapítvány és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával. Az alábbi képeket és videókat Darányi László a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője és a programban részt vevő önkéntesek: Bedő Péter, Ferenczi Balázs, Szabó-Major Borbála, és ifj. Darányi László készítették Reconyx illetve egyéb típusú kameracsapdákkal a Börzsöny területén.
A Börzsöny területén először 2007. novemberében sikerült a kameracsapdának megörökíteni a hiúzt.
![](/media/__sized__/camera_trap/2007-1-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/2007-2-thumbnail-200x200-70.jpg)
A folytatás
![](/media/__sized__/camera_trap/2008-1-thumbnail-200x200-70.jpg)
2008. december: egy elejtett zsákmány mellé került ki a kamera, amely a később visszatérő hiúzt rögzítette.
2009 augusztus: első ízben készültek nyári felvételek, bizonyítva ezzel egész éves jelenlétét
![](/media/__sized__/camera_trap/bp01-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/bp02-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/bp03-thumbnail-200x200-70.jpg)
2015. december 31. Hat év szünet után újra sikerült képet készíteni a börzsönyi hiúzról! A nyomkeresésekkel a közbenső években is bizonyítottuk jelenlétét, azonban a kameracsapdáinkat eddig ügyesen elkerülte.
![](/media/__sized__/camera_trap/borzsonyihiuz_2015-thumbnail-200x200-70.jpg)
2016. június 30. és december 30 : Pünkösdkor, és Szilveszterkor is újra bejelentkezett
![](/media/__sized__/camera_trap/160630_hiuz1_darla-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/160630_hiuz2_darla-thumbnail-200x200-70.jpg)
2017-2018 Több helyszínen is megjelent
![](/media/__sized__/camera_trap/hiuz_2017-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/IMAG0145s_v-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/20180323_hiuz_daranyi-thumbnail-200x200-70.jpg)
2019-2020
![](/media/__sized__/camera_trap/222e0ab7-2669-42d1-8b0c-40d8f119b665-thumbnail-200x200-70.jpg)
![](/media/__sized__/camera_trap/bf9deb75-2fdb-4596-bef4-48169fa283b4-thumbnail-200x200-70.jpg)