Tartalomjegyzék:

- Azt sem tudjuk mifélék... - a pelékről (Dénes János, 2015)
- Vadmacska kutatás a Börzsönyben (Kazi Róbert, 2014)
- Békaperspektíva - Potyó Imre díjnyertes természetfotóiról (Koditek Bernadett, Gödi Körkép 2013 [PDF formátum])
- Védett madarunk az egerészölyv (Kazi Róbert, 2012)
- Gyűrűs Gólya Vácrátóton (Dénes János - Prohászka László, 2012)
- In memoriam Sárog Tibor (Rottenhoffer István, 2012)
- Vizes élőhelyekhez kötődő madárfajok vizsgálata a Sinkár-tavon két év felmérése alapján.
    (Nagy Gergő Gábor 2012 [PDF formátum])

- Miért sír a sződligeti erdő? (Dénes János - Soós Gábor, 2012)
    (Dokumentumfilm egy természet károsításról)

- A kárókatonák visszatérnek... (Dénes János, 2012)
- A bányatavak élővilága (Dénes János, 2011)
- Víztározók madártani és természetvédelmi jelentősége a Sinkár-tó példáján bemutatva.
    (Rottenhoffer István, Nagy Gergő Gábor, 2011 Aquila [PDF formátum])

- Lakótelep az erdőben (Nagy Csaba, 2011 [.pdf formátum])
    (E cikk a Vadon magazin 2011/9. számában jelent meg)

- Loch-ness Dunakeszin (Dr. Kertész Péter, 2011)
- Madártani értékek a Sinkár tavon. (Rottenhoffer I, Nagy G G, 2011 Cincér [PDF formátum])
- Ahonnét a madár is menekül (Dénes János, 2011)
- Környezetünk védelmében (Dénes János, 2011)
- Víztározók természetvédelmi jelentősége Észak-Pest megye példáján bemutatva.
  (Nagy Gergő Gábor Konferenciacikk 2011 [PDF formátum])

- Sződliget természeti értékei (Dénes János, 2011)
- Éjszakai vadászok (Dénes János, 2011)
- Óvjuk az öreg parkokat, ligeteket... (Dénes János, 2010)
- Horvát gyűrűs fehér gólya megfigyelése a Sinkár-tavon (Rottenhoffer István, 2010)
- A Sinkár-tó madártani értékei (Nagy Gergő Gábor – Rottenhoffer István, 2010 [.pdf formátum])
    (E cikk a Vadon magazin 2010/5. számában jelent meg)

- 2010. A FECSKÉK ÉVE;
    a szokolyai fecskeállomány-felmérés eredményei (Tarján Ambrus, 2010)

- Odúlakó madarak (Nagy Csaba, 2010 [.pdf formátum])
- Szemléletformáló tevékenység a természet védelméért (Terbe Józsefné, 2010)
- A Börzsönyben madarásztunk (Mátéfy Szabolcs és Nagy Csaba, 2010)
- Mozgalmas tavasz a Sinkár tavon. Nagy G G, 2010 Madártávlat [PDF formátum])
- A börzsönyi fekete gólyák (Kazi Róbert, 2010)
- A fehér gólya (Rottenhoffer István, 2009) (E cikk a Sződiek Híradója 2009. nyári számában jelent meg)
- Egy kerecsen sólyom élete (Kazi Róbert, 2009)
- Megtévesztő állatnevek (Tarján Ferencné)
- Pannongyík előfordulása a Börzsönyben (Dénes János)
- Globális felmelegedés Magyarországon (Kazi Dorottya)
- Napfürdőzés a felhők felett (Potyó Imre)
- A magyarföldi husáng (Kazi Róbert)
- A Gödi-sziget (Bokor Péter, Berty Mihály, Potyó Imre)
- A titokzatos madár (Dénes János, 2007)
- Ritka madarak Sződligeten (Dénes János, 2007)





Azt sem tudjuk mifélék... - a pelékről

Ha történetesen bagolyról vagy mókusról van szó, rögtön tudjuk milyen állatokat képzeljünk magunk elé, de élnek hazánkban olyan állatok is, melyek nevét már többször hallottuk, de azt sem tudjuk mifélék, hogyan néznek ki. Ilyen állatok a pelék is.
Én is sokáig csak a szakkönyvek képeslapjairól ismertem ezeket kis termetű rágcsáló állatokat, melyek életmódra és formára leginkább a mókushoz hasonlítanak, de annál jóval kisebbek. Ügyesen másznak a faágakon, s mókushoz hasonlóan ugranak egyik ágról a másikra.
Hazánkban három fajuk él. Legtermetesebb a nagy pele. Bundája felül szép ezüstszürke, alul fehéres. Farka lompos, hosszú szőrrel fedett. Szemei feltűnően nagyok, jól jelzik az állat éjszakai életmódját. A középhegységek öregebb erdeiben sokfelé előfordul.
Legkisebb termetű a mogyorós pele, mindössze egér nagyságú. Színezete vörhenyes sárga, alul fehéres. Farka nem olyan lompos, mint a nagy peléé, és viszonylag rövidebb is. Aljnövényzetben gazdag erdőkben, cserjésekben mindenfelé előfordul.
Legritkább az erdei pele. Ez az állatka is barnásszürke, alul fehéres, a szeme körül a fülkagylóig jól látható fekete sáv húzódik. Farkát végig hosszú szőrök borítják, mely a nagy peléhez hasonlóan lompos. Hazai elterjedése még nem teljesen tisztázott. Lombos erdőkben, cserjésekben él, de megtalálták már bodzás aljnövényzetű akácerdőben is. Tehát , hasonló környezetben bárhol előfordulhat.
Létezik egy negyedik faj is, a kerti pele, melyet határaink közelében sokfelé fogtak már, de hazánkban csak bagolyköpetekből mutatták ki jelenlétét. A kerti pele az erdei peléhez hasonlít, de homloka vörhenyes színű és a farka nem végig lompos, hanem csak a farka végén visel egy fekete-fehér szőrszálakból álló "bojtot".
Hazánk erdős, bokros részein sokfelé előfordulnak pelék, de sehol sem túl gyakoriak. A szabadban rendkívül nehéz velük találkozni,mert nappal faodúkba, szikla üregekbe, házak padlásaiba húzódnak és csak az éj leple alatt indulnak táplálékszerző útjukra. Kedvelt csemegéjük a körte, az alma, és különösen a dió, de alkalomadtán a madártojást, madárfiókát, sőt ha tehetik a kotló madárszülőt is felfalják. Így aztán az erdőkben, a madarak megtelepedésére szolgáló mesterséges fészekodúk környékén cseppet sem kívánatos vendégek, pedig ezekben az odúkban szívesen megtelepszik néhány példány, szerencsére nem sok, így nem veszélyeztetik a fészkelő madarakat.
Nekem is ilyen "odútelepeken" sikerült többször találkoznom ezekkel az állatokkal, például a Börzsöny- és a váci Naszály-hegy erdeiben bukkantam alvó nagy pelékre. A szép, szürkés bundájú állatok összegömbölyödve, hanyatt fekve pihentek a falevelekkel kibélelt odúban,s lompos farkukkal takarták be magukat. A pelék nem sokáig tétlenkedtek, elég gyorsan felébredtek és a közeli fákra másztak. A pelék szokatlanul hosszú téli álmot alvó állatok, az év hat-hét, olykor a nyolc hónapját át alusszák, s ez időre az életben maradásukhoz szükséges tápanyagot a viszonylag rövid nyár alatt gyűjtik össze, de nem hörcsög módjára, föld alatti raktárba hordják, hanem szervezetükben zsírpárna formájában raktározzák fel. A nagy pelék télire testsúlyuk negyven-hatvan százalékát is felszedhetik magukra, s ez a súlytöbblet biztosítja életben maradásukat a tavaszi ébredésig. A hosszú téli időszakot egy jól kibélelt faodúban, sziklahasadékban töltik, ahol többnyire egyesével helyezkednek el, de előfordul, hogy hat-hét állatka alszik egymás mellett.
Régen a gyümölcsön, dión meghízott peléket sokfelé fogyasztották, kiszedték az odúból vagy csapdával vadásztak rájuk. Hazánkban mindhárom pele faj védett - a negyedik faj előfordulása még nincs bizonyítva - , annak ellenére, hogy ha kicsit szigorúan utána néznénk táplálkozásuknak, bizony károsnak is találhatnánk őket. De mivel nálunk egyelőre sehol sem túl gyakoriak, így esetleges kártételük elenyésző, viszont annál nagyobb örömet, élményt jelent velük találkozni az erdőn.


Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Vadmacska kutatás a Börzsönyben

A vadmacska (Felis silvestris) sajnos előkelő helyet foglal el a hazánkban veszélyeztetett fajok listáján, ezért 2012. évben fokozottan védett státuszt kapott. A Börzsönyben még jelentős állománya él, de valójában nem sokat tudunk az elterjedéséről, állománynagyságról. Ezért 2013. és 2014. években kutatást folytattunk a vadmacska börzsönyi elterjedéséről. A téli nyomkereséseken kívül kameracsapdák telepítésével, és az erdőjárók (vadőrök, természetőrök) észleléseinek felhasználásával gyűjtöttünk adatokat. (A módszer teljesen azonos a hiúz kutatásával ,így erről a fajról is szereztünk információt) A meglévő kameracsapdáink mellé újakat vásároltunk, és többféle típust teszteltünk.

A madármonitorozásban megismert 2,5x2,5 km -es UTM négyzetek területein igyekeztünk kimutatni a vadmacska jelenlétét. A program során mintegy 56 helyszínre kihelyezett, tíz kameracsapdával, 18 felvételen, 4 egyedet sikerült elkülöníteni, valamint 18 esetben találtunk nyomokat, továbbá két esetben sikerült látni a vadmacskát. Az elmúlt öt évről további 30 észlelési adatot gyűjtöttünk össze. A Börzsöny hegységben 34 UTM négyzetben folytattunk vizsgálatot, és 26-ban mutattuk ki a vadmacska jelenlétét. A következő években folytatjuk a kutatást a további területekre vonatkozóan. Megállapítható, hogy a vadmacska a Börzsöny központi, és északi részében szinte mindenütt jelen van, azonban a déli részein több helyen hiányzanak a jelenlétet bizonyító adatok.
Az optikai észlelések, és a fotók alapján is több példány hibrid jelleget mutat. Valószinűleg az állomány nagyobb része már kisebb-nagyobb mértékben házimacska géneket is hordoz, ezt azonban genetikai vizsgálatokkal lehetne bizonyítani.
A kutatást a VM Zöld Forrás pályázati programja, valamint a Syba kft támogatta.


Kazi Róbert

Vissza a tartalomjegyzékhez!






Védett madarunk az egerészölyv

Az egerészölyv (Buteo buteo) a leggyakoribb ragadozó madarunk. Az utóbbi évtizedekben erősödött az állománya az alföldi régiókban, ami télen kiegészül az északról telelni érkező példányokkal. Sokféle táplálékot fogyaszt, leggyakrabban talajról zsákmányolt kisemlősöket (pockokat, egereket). Jelentős a dög fogyasztása is. Más állatok által elejtett, vagy autók által elütött, mezőgazdasági gépek által elpusztított állatok maradványait szívesen megeszi. Így kerül a táplálékvizsgálatok mintáiba apróvad is, például nyúl, vagy fácán. Részben ezért alakult ki a vadásztársadalomban az a szemlélet, hogy az egerészölyv zsákmányolása nagy hatással van az apróvad állományra, és gyérítése szükséges. A nézeteltérés tisztázására a Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Vadászkamara egységes állományfelmérésben állapodott meg.
A "sok" vagy "kevés" megállapításához korrekt, mérésen alapuló állományadatokra van szükség -„mérhető, bizonyíték alapú természetvédelem”. Az országos állománybecslést mintaterületek adataiból lehet levezetni.
2012. évben a Börzsöny Alapítvány és az MME Börzsönyi helyi csoportja is gyakori ragadozó madár felmérésbe fogott, egy 5260 hektáros, Dél-Börzsönyi mintaterületen. A munkát a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja támogatta. Különös aktualitást adott a kutatásnak, hogy 2012. az Egerészölyv védelmének éve. Tíz évvel ezelőtt, ugyanezen a területen, ugyanilyen módszerrel már végeztünk ragadozó madár felmérést, így rendelkezésre állnak adatok az állomány változás irányának megállapításához.

A felmérési terület 63%-a erdő, 31 %-a gyep vagy szántó, 4 %-a ültetvény, 2 %-a bánya. A mintaterületet 12 részterületre osztottuk, ahol önkéntesek végezték a felmérést.
A módszer a következő: az önkéntes felmérők téli, lombmentes időszakban, látótávolságon belül, fésűszerűen bejárták területüket és minden gallyfészket felmértek GPS segítségével. A tavaszi költési időszakban kb. 20-30 naponként távcsővel, zavarás nélkül ellenőrizték a megtalált fészkeket és regisztrálták a költéseket, majd a következő télen ismételt bejárással megállapítják a frissen épült fészkek számát is. A tavaszi ismert fészkelések és az utólag talált új fészkek összege adja a területen élő párok számát.

2012. évben a következő eredmények születtek:
- 14 fő önkéntes, 43 terepnapot teljesített,
- 115 megtalált gallyfészek
- 24 biztos egerészölyv költés
- 19 sikeres egerészölyv költés
- legalább 33 kirepült fióka
- 6 becsült egerészölyv revír
- Egyéb fajok: 1 uhu, 1 macskabagoly, 1 erdei fülesbagoly, 1 holló, 1 vándorsólyom, 1 héja költés

  

A kutatás egyik célja az egerészölyv állomány változás megállapítása volt:

1 sz. táblázat
Év Megtalált+becsült párok Hektár/pár
2001. 35 150
2002. 47 112
2003. 40 131
2012. 30 175

  

A jelenlegi adatokból 26%-os csökkenés mutatható ki, a tíz évvel ezelőtti felmérés átlagához viszonyítva, azonban (remélhetőleg) a téli területbejárások eredményeképp a becsült revírek száma emelkedni fog. A csökkenést befolyásolhatta a fészkelésre alkalmas erdőállományok jelentős csökkenése, valamint a kevesebb időráfordítás. A program végrehajtását jelentősen hátráltatta egyikünk szomorú halála, és több résztvevő betegsége.
A fészkelésre alkalmas erdőterületek mértékét egyelőre nem tudjuk összehasonlítani az adatok nehéz beszerzése miatt. A felmérések időszaka szerencsésen egybeesik az erdőtervezés folyamatával, így később összehasonlíthatók lesznek az erdőállományok fafaj összetétel és kor adatai.

Jó kapcsolatot sikerült kialakítani a mintaterületen gazdálkodó vadásztársaságokkal (VT), így mód nyílt a februárban végzett vadlétszám becslések (ami az Országos Vadászati Adattárba kerül) és a tenyészidőszakban végzett felmérésünk összehasonlítására.
Az Ipoly- Erdő VT teljes területe 3240 ha, ebből a kutatási területünk 2277 ha, a többi viszont lakott terület, és a Duna vízfelülete. Tehát 100 %-ban lefedettnek tekinthetjük.
A VT becslése 2012. februárban: 8 egerészölyv, 2 barna rétihéja, 15 holló, 0 héja. Kutatásunk alapján az adott területen egerészölyvből 12 költő párt találtunk.
A Kittenberger VT területe 6459 ha, ebből a nettó kutatási terület 2802 ha, de a kutatási területtel egységet alkotó lakott területet és a Duna vízfelületét is beszámítva 3311 ha, ami 51% lefedettségnek felel meg.
A VT becslése 2012. februárban a teljes területre: 10 egerészölyv, 0 barna rétihéja, 50 holló, 0 héja. A kutatási területre arányosítva (51 %) = 5 egerészölyv, 25 holló. (Itt meg kell jegyezni, hogy mindkét társaság becslése a Márianosztrai szeméttelepen tartózkodó, és onnan portyázó hollókra vonatkozik) Kutatásunk alapján, az adott területen egerészölyvből 11 költő párt találtunk.
A Börzsönyi Borostyán VT-t kihagyjuk az értékelésből, mert a kutatási területtel minimális az átfedés.

A jelentős eltérés egyik oka lehet, hogy az egerészölyvek télen elkóborolhatnak a több táplálékot nyújtó mezőgazdasági területekre. Az értékeléshez hozzátartozik, hogy mindkét vadásztársaság hangsúlyozta, hogy a ragadozó madarak nem okoznak veszteséget, mivel nagyvadas terület, így a számlálásukra sem fordítanak sok energiát.
A program során felmerült a kérdés, hogy az egerészölyvek ragaszkodnak-e évekig a megfelelő, tradicionális fészkelő helyeikhez? Nos, a jelen kutatási adatok nem értékelhetők ebből a szempontból. Annak ellenére, hogy több esetben tudunk ilyen fészket, a térinformatikai elemzés nem mutatta ki azokat sem. Ennek oka, hogy a tíz évvel ezelőtti fészekhelyek részben kézzel lettek a térképre rajzolva, részben Sylva GPS készülékkel felmérve, amely pontossága 15- 20 m eltérést is mutathat.
A következő évben tovább folytatjuk a munkát, remélve, hogy több, és pontosabb adattal járulhatunk hozzá az egerészölyv védelméhez.

Kazi Róbert

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Gyűrűs Gólya Vácrátóton

Vácrátóton fészkelő fehér gólya pár életét évek óta figyelemmel kíséri a Börzsönyi helyi csoport. Prohászka László megfigyelése szerint, 2011. évben öt fióka kelt ki, sajnos csak négy fióka nőtt fel, az egyik fiatal gólyát elpusztulva találta meg a közeli réten.
2012. évben is megérkeztek a gólyák és elfoglalták a fészket. Június 4-én négy fióka volt a fészekben. Meglepetés volt , hogy az egyik öreg gólya lábán jól látható gyűrű van. Ez azért érdekes, mert 2011-ben biztos, hogy nem volt gyűrűs gólya a vácrátóti fészeknél, tehát a gólya ebben az évben párt váltott.
A gyűrűző központból (ringers@mme.hu) kikértük a gyűrű adatait. Ezek szerint a fehér H622 számú gyűrűt, 2011. július 5-én, Kócsújfalu ( Górés tanya ) , Jász-Nagykun-Szolnok megyében, egy 2 éven túli, hím gólyára tették fel.
Az biztos, hogy a hím gólya tavaly nem itt költött, hogy a tojó is változott-e , azt nem lehet tudni, mert nincs megjelölve.
2012. június 16-án négy fióka tocsogott a fészekben. A következő ellenőrzésnél sajnálattal tapasztaltuk, hogy az egyik fióka nyomtalanul eltűnt. A három fiatal gólya viszont szépen kifejlődött és már a repülést próbálgatják a fészekben.

Ha a böngésző egy percen belül nem nyitja meg a filmet, kérem kattintson ide: Gyűrűs Gólya Vácrátóton

Prohászka László és Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

In memoriam Sárog Tibor

Kedves Olvasók!
Tibor   Sajnálatos és szomorú esemény történt a napokban: egy nagyszerű ember, a nagymarosi Sárog Tibor a legszebb férfikorban adta vissza lelkét a teremtőjének. Tibi jó barátom volt, 5 gyermek édesapja, aki nagyon szerette a feleségét és a családját. Sosem felejtem el, amikor több napot eltöltöttünk Somogyországban réti sasok és fekete gólyák fészkeit, valamint vidrák élőhelyeit tanulmányozva, vidámkodva és bizakodva, hogy van értelme a több évtizede áldozatos munkával végzett ragadozómadár-védelmi tevékenységünknek, mert sokszorosára sikerült növelni féltett kincseink állományát.
Tibi rendkívül aktív volt: madarászott, vándorsólyom fészek őrzést és sólyomfióka-gyűrűzést szervezett; az egyetlen, hosszú idő után előkerülő börzsönyi kígyászölyvpár fészkelőhelyét ő fedezte föl; figyelte a visszatelepedő börzsönyi uhupárt a veszélyes sziklás területen, de a természetvédelmen kívül ezer más területen is mozgott. Oszlopos tagja volt a magyar hagyományőrzésnek, a Visegrádi Palotajátékok állandó szereplője, a Szent György Lovagrend tagja, polgári természetőr, hagyományőrző. Istent tisztelő és hazafias mentalitással indította el gyermekeit az életben - szóval igaz magyar ember volt. Tudott küzdeni igaz ügyekért, most mi is emlékezzünk rá igaz emberként!
Biztos vagyok benne, hogy lelke kiáramlott szeretett Börzsönye fölé, hogy így minden fába és fűszálba beleköltözzön és még eredményesebben védje meg azt a földet, amit borsodi származása ellenére szülőföldjeként szeretett!

Rottenhoffer István

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Miért sír a sződligeti erdő?

Miért sír a sződligeti erdő? from Soós Gábor on Vimeo.

Ha a böngésző egy percen belül nem nyitja meg a filmet, kérem kattintson ide: Miért sír a sződligeti erdő?

A kárókatonák visszatérnek...

A telelő madarak még meg sem érkeznek hazánkba, de már a Dunán különös formájú, nagytestű, fekete színű madarakat figyelhetünk meg. Ők a kormoránok, magyar néven kárókatonák (Phalacrocorax carbo).

Néhány évtizeddel ezelőtt még eseményszámba ment egy-egy kárókatona megjelenése a Duna-kanyarban,  ezzel szemben napjainkban rendszeresen láthatók kisebb-nagyobb csapatai, amint vonalba vagy ék alakba rendeződve szállnak a Duna fölött, vagy pihennek a vízparton. A vízben csak annyit tartózkodnak, amennyire a pihenésükhöz, vagy táplálékszerzésükhöz feltétlen szükségük van. Mivel - más vízimadaraktól eltérően - tollaikat nem zsírozzák, ezért rendszeresen szárítkozniuk kell. Ilyenkor kiülnek a vízpartra, a kőgátak köveire, a vízbe dőlt fatörzsekre, és szárnyaikat széttárva, a nap felé fordulva szárítják tollaikat. Úszás közben mélyen merülnek a vízbe, fejüket magasan tartják, kampós végű csőrük kissé felfelé mutat. (Úszás közben hasonlítanak egy másik madárcsoportra, a Búvárokra (Gaviidae), de ezek jóval ritkább téli madárvendégek hazánkban.)
  A kárókatonák rendkívül ügyesen halásznak, zsákmányaikat a víz alatt üldözve kapják el. Táplálékukat szinte kizárólag halak alkotják, s bizony a termetesebb példányokkal is képesek elbánni. Elsősorban a lomha mozgású fajokat kedvelik, de a folyókban fürgén úszó halakat is könnyedén elkapják. A nagyobb fészektelepek közelében lévő halastavakon jelentős károkat okozhatnak. Megfigyelték, hogy 20-30 km körzeten belül, a bőséges táplálkozó hely és a fészkek között szabályos "légihidat" alkottak a fiókákat etető madarak.
  Kiváló halfogási képességük miatt külföldön, főleg kelet-ázsiai országokban halászatra idomítják a kárókatonákat. A madarak nyakára egy zsinórt kötnek, ami megakadályozza a halak lenyelését, így a halászok könnyen elvehetik a zsákmányt.
  Ezek a madarak a tengerpartokon érzik jól magukat, a szárazföld belsejében elterjedésük határa Magyarországig tart. Az 1970-es évek közepéig csak a Kis-Balaton védett területén, a hatalmas kiterjedésű nádasok védelmében megbújó fákon költött néhány kárókatona, ezen kívül néha a folyók melletti ártéri erdőkben telepedett meg egy-egy pár. Ezért érthető, hogy abban az időben az egyetlen kis létszámú fészektelepet szigorúan védték a természetvédelmi szakemberek, ugyanis ezek a madarak minden zavarásra rendkívül érzékenyen reagálnak, s akár fészküket is elhagyhatják. Az 1970-es évek végétől kedvező változás következett be a kárókatonák életében. Először a vonuló és kóborló madarak száma növekedett meg hazánkban, majd egyre több helyen megtalálták fészek telepeiket is. Főleg az Alföldön, a Tisza menti ártéri erdőkben telepedtek meg, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy itt alakultak ki a nagyobb kiterjedésű vizes területek. Ma már a nagyobb folyóink mellett (Duna, Dráva) sok felé költenek.
  A kárókatonák élete jó példája lehet annak, hogy milyen változásokat okozhat egy madárfaj életében a környezet változása, legyen az természeti hatás (globális felmelegedés), vagy emberi beavatkozás a természetbe. A kárókatona a XVIII. században még gyakori fészkelő madár volt hazánkban, ám kártételük miatt akkor irtották, és az ezidőtájt kezdődő nagyszabású tájátalakítások, a folyók szabályozása, a mocsarak lecsapolása a teljes kipusztulásukat okozta a hazai madárvilágból. A kárókatona évtizedekig nem költött Magyarországon egészen 1947-ig, amikor ismét megtelepedett néhány pár a Kis-Balaton zavartalan mocsaras területén.
   Az utóbbi évtizedekben változás történt a korszerű árvízvédelem szemléletében, a szűk gátak közé kényszerített folyók egyre több helyen visszakapják árterületük egy részét. A Tiszán épített hatalmas víztározók sokfelé hoztak létre táplálékban gazdag vizes élőhelyeket, ahol sokféle vízimadár telepedhet meg, köztük a kárókatonák is.
  A kárókatonák országos fészkelő állományát 3000-4000 párra becsülik, ezért nem csoda, hogy lekerült a védett madarak listájáról. Persze ez nem azt jelenti, hogy korlátozás nélkül írtható, lelőhető, hanem arról van szó, hogy ahol különösen nagy kárt okozhatnak: növendék-, vagy ivadéknevelő halastavakon, a könnyű zsákmány reményében esetleg odaszokott néhány példányt, amelyeket a szokásos módszerekkel nem tudják elriasztani, azt külön engedéllyel, más drasztikusabb eszközökkel is eltávolíthatják.
  A kárókatona vonuló madár, de egyre több helyen áttelelnek. Elsősorban a Dunán látni magányos példányokat, vagy kisebb csapatokat, amint sűrűn víz alá bukva próbálnak eltűnni a megfigyelő szeme elől.
  Magyarországon előfordul egy másik faj is, a kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus). Ez a madár nevének megfelelően kis termetű, mérete alig haladja meg a közismert kárókatona nagyságának felét, és jóval ritkább nagytestű rokonánál. A kis kárókatona évtizedekig nem költött hazánkban, csak az 1980-as évek második felében jelent meg ismét, mint fészkelő faj. Elsősorban az ország keleti részén, a Hortobágy nagyobb halastavain, mocsarakban találnak fészkelő párokat. Ettől kezdve rendszeresen költenek, állományuk egyre jobban gyarapodik és a Dunán túli területek felé terjeszkedik. Vonuláskor sokfelé találkozhatunk vele az országban és egyre gyakrabban látni áttelelő példányokat is.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A bányatavak élővilága

Az ember beavatkozása a természetes környezetbe mindig valamilyen hatással van az élővilágra. Az erdők irtása, a lápok lecsapolása, a nedves rétek , kaszálók felszámolása az ott élő növények és állatok egyed- és faj számának csökkenésével, végső esetben kipusztulásával jár.
Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor "mindkét fél jól jár" ! Az ember kitermeli a számára szükséges anyagokat, a homokot, kavicsot, ezzel akaratlanul is az élővilágra számára kedvező élőhelyeket hozhat létre. Példa erre az országban többfelé található kavicsbányászat (sóderbánya) után visszamaradt bányatavak környéke, ahol az évek alatt olyan változatos biotópokkal rendelkező területek alakulhatnak ki, ami kedvező életfeltételeket biztosít sokféle állat-, madár- és növényfaj megtelepedéséhez. Ilyen bányató-rendszer jött létre az elmúlt évtizedekben Vác és Sződliget között. Néhány évtizeddel ezelőtt, Vác és Sződliget között a vasút mellett, nagy területen szőlő ültetvények voltak, ezek mellett kisebb akácerdők és nyárfa sorok tarkították a tájat. A sóder kitermelését az 1970. évek elején kezdték, aminek következtében két nagyobb vízfelületű tó maradt vissza Sződliget határában. A kavicsbányászat néhány évig szünetelt, majd a rendszerváltás után még nagyobb intenzitással indult újra.

A szőlő ültetvényeket kivágták, helyükön hatalmas buldózerek jelentek meg, amelyek rövid idő alatt a természetes tájból "holdbéli" tájat alakítottak ki. A munkagépek egyre mélyebbre ástak a földbe, ami jól látható volt a bánya körül kialakult magas partfalakból. A kavics kitermelése után visszamaradt gödrökben hamar felszínre tört a talajvíz, és ezeken a helyeken kisebb-nagyobb vízfelületek, tavak alakultak ki.
Még dolgoztak a gépek, de a természet már kezdett éledezni a területen. Először a partifecskék jelentek meg, csapatosan röpködtek a levegőben és százával ásták költő üregüket a homokos partfalba.
A következő tavasszal már üde zöld növények, kisebb nádasok, fűzbokrok díszítették a vízpartot. A környéken élő barna varangyok hamar rátaláltak az újonnan keletkezett vízre és lerakták petéiket. Valahonnét vöröshasú unkák és kecske békák is érkeztek, mert a langyos tavaszi napokon megszólalt a jól ismert "békakoncert".

Ma már magas fűzfák, nyárfák, nagyobb nádasok és nyílt vízfelületek váltakoznak a tájon. A megváltozott környezet kínálta lehetőséget kihasználva, az ember pihenését szolgáló horgász tavat alakítottak ki (DCM horgásztó), a terület többi részét a természet foglalta el. Néhány év alatt benépesült a bányató, különböző vízi növények, állatok és madarak telepedtek meg. A sóderbányászat után kialakult mesterséges vízi élőhelynek köszönhető , hogy sokféle madár találja meg életfeltételét, közöttük olyan fajok, amelyek azelőtt nem költöttek a környéken, sőt még vonulás időben is nagyon ritkák voltak. Őszi, tavaszi vonuláson számos olyan madárfaj látható, melyek elsősorban az alföldi szikes tavakat, mocsaras területeket kedvelik.
A Börzsönyi helyi csoport működési területén - az Ipoly melletti területeket kivéve - 2010. évben csak itt költött a bütykös hattyú ( Cygnus olor ). Egy fókát neveltek fel. 2011. évben négy fiókájuk kelt ki. Sajnos a kedvezőtlen időjárás miatt - többször volt erős széllel, jégesővel kísért vihar - két hattyú fióka elpusztult. A hím hattyú 47 JP sárga fekete feliratú lábgyűrűt viselt.

Hazánkban ritka madarak is felkeresik a területet. 2010. március elején két példány nílusi lúd (Alopochen aegyptiaca),majd május elején egy jeges búvár (Gavia immer) pihent a vízen.
Gyakori madarak közé tartoznak a szürke gémek, melyek rendszerint a vízparton üldögélnek, közelükben gyakran látni egy-két nagy kócsagot. Nyár vége felé rendszeresen átvonul a kis kócsag, a vörös gém, és ilyenkor már egyre gyakrabban látni a kárókatonákat (Phalacrocorax carbo), amint a vízben úszkálnak vagy a tóban lévő kis szigeteken, a vízből kiálló nagyobb köveken üldögélnek. Rendkívül óvatosak, amint megpillantják az embert, azonnal a levegőbe emelkednek.
A kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) jóval ritkább madár, nagyon félénk, sokszor csak köröznek a terület fölött és nem szállnak le a vízre.
A fokozottan védett törpegém (Ixsobrychus minutus), más néven pocgém, rejtett életmódú madár, rendszerint a nádasban tartózkodik, leginkább akkor látható, amikor a nyílt víz fölött átrepül egyik nádasból a másikba. Költése valószínű, de nem bizonyított, mert nem láttunk fészket vagy repülni alig tudó olyan fiatal madarat, amelyik biztosan nem máshonnét kóborolt ide.
Récék közül csak tőkés réce (Anas platyrhynchos) költ, vonulás időben viszont gyakori a barát réce (Aynthya ferina), a kontyos réce (Aynthya fuligula), ritkább a csörgő réce (Anas crecca), a böjti réce (Anas guergudula) és a kerce réce (Bucephala clangula).
Áprilisban többször látni az érdekes csőrformájáról és színes tollazatáról könnyen felismerhető kanalas récét (Anas clypeata), amint kisebb csapatokban úszkálnak a náddal körbenőtt védettebb tisztásokon, a nagyobb kiterjedésű nyílt vizeken.
Néha a nagy bukó (Mergus merganser) is ide látogat, de hamar eltűnik a területről. A búbos vöcsök (Podiceps cristatus) néhány párban költ. Amíg be nem fagy a víz, addig mindig látni néhány példányt úszkálni valamelyik tavon. Kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis) 2011 évben költött. Egyébként gyakori madár, tavasszal sokáig kitart a területen és nyárvégén már augusztusban megjelennek az első éves (máshol nevelkedett) fiatal példányai. Érdekes, hogy a vízityúk (Gallinula chloropus) nem költött a területen, a szárcsa (Fulica atra), viszont gyakori madár, több pár fészkel, sokszor 70-80, vagy ennél több példány is tartózkodik a területen.
A bánya melletti kis belvizes területen egy kis lile (Charadrius dubius) pár telepedett meg, de éppen abban az időben nyitott meg a közelben lévő áruház és a tereprendezés miatt fészkelésük meghiúsult... Vonulási időben rendszeresen látható a billegető cankó (Actitis hypoleucos). Hazánkban szórványosan költ hasonló élőhelyeken, itt viszonylag ritkán jelenik meg. A küszvágó csér (Sterna hirundo) a tó fölött repülve fürkészi a vizet, lesi az apró halakat. Mind három hazai szerkő faj (Chlidonias) előfordul. Ezek a madarak csak táplálkozni keresik fel a területet, néhány órát vadászgatnak a víz fölött, azután folytatják útjukat fészkelő, vagy telelő helyük felé.
A meredek partfalak leomlása miatt a partifecskék elvesztik költőhelyeiket, de a ritkás bokrokkal benőtt, lelógó gyökerekkel takart kisebb partoldalak kedvező lehetőséget nyújtanak a ritka jégmadár (Alcedo atthis) megtelepedésre. A tavakat egymástól elválasztó széles földsávon kedvező élőhely jött létre az átvonuló pityerek és sárga billegetők részére, sőt néha az északi billegető is megjelenik a területen. Ezek a madarak régebben ritkán voltak láthatók Vác környékén.
A közelben a Duna mentén, Vác és Sződliget között, nagy kiterjedésű ártéri erdő van, ahol sokféle énekes madárfaj fordul elő, ezek nagy része a bányató környékére is ellátogat. Megfigyelhetjük a területen a poszátákat (Sylvia), a cinegéket (Parus), a függő cinegét (Remiz pendulinus), a nádi poszátákat (Acrocephalus), a gazos részeken a cigány csukkot (Saxicola torquata), a hantmadarat (Oenanthe oenanthe), és ősszel a csapatosan mozgó pintyféléket, a tengelicet (Carduelis carduelis), a kenderikét (Carduelis cannabina), a zöldikét (Carduelis chloris).

Az összes madárfajt nem sorolom fel, csupán azt szerettem volna bemutatni, hogy milyen gazdag madárvilág alakulhat ki néhány év alatt ilyen mesterségesen létre hozott környezetben is. Hogy mi lesz ennek a lakóházakkal és ipari létesítményekkel körbe épített bányatónak a jövője, azt nem lehet tudni, de reméljük nem kerül azoknak a területeknek dicstelen sorsára, melyeket hajdan szeméttel, építési törmelékkel töltöttek fel. Egy kedvezően végrehajtott rekultivációs terv során megmaradhatna horgásztónak és a madarak élőhelyének.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Loch-ness Dunakeszin

Ez a történet is egy telefonhívással kezdődött, kezdetben nem is tűnt „média-eseménynek”: a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őre telefonált, hogy Dunakeszin, a Tőzeg-tavakon egy nagy-méretű vízi teknőst fogtak, és kérik az elszállítását. Telefonos „teszt-beszélgetés” során meggyőződött róla, hogy nem mocsári teknősről van szó, ami hazánk egyetlen bennszülött és védett teknős faja, így abban állapodtunk meg, hogy ő elmegy a teknősért, majd átveszem tőle ideiglenes megőrzésre.

El is feledtem a dolgot, amikor újabb telefonhívás rángatott vissza a teknős körüli teendőkhöz:
- Hú bakker, ez egy baromi nagy teknős! A farka olyan, mint a krokodilé! - ez a mondat szinte hidegzuhanyként hatott rám, alighanem egy alligátor teknőst fogtak a tóban. Azonnal figyelmeztettem a természetvédelmi őrt, hogy kizárólag a teknős farka felől közelítsen, mert különben súlyos harapott sérülést okozhat egy ilyen „dög”. Az egyetlen biztonságos rögzítés, ha farkánál fogva emeljük fel, fejjel lefelé lóg, de így is vigyázni kell, hogy a lábunktól kellő távolságra legyen, mert nem tűri bambán a megfogást és mindenre odacsap.
Sikerült is egy almásládába terelni, így érkezett meg hozzám. Valóban egy alligátorteknős volt, 68 cm páncélhosszal, és 14,5 kg-os tömeggel. Az átélt hercehurca a teknős ideg- és elmeállapotának sem tett jót, igencsak zaklatott volt már ekkorra.

Az alligátor teknős méretét tekintve is tekintélyt parancsol, de sokkal veszélyesebb, hogy igen mozgékony, a nyakát képes hátrahajlítani, aminek „craniális végén” az igen nagy fej borotva éles szarukávával szegélyezett szájban végződik. Egy jól irányzott harapással képes akár amputálni egy emberi ujjat...!
Hálát adtam az őrangyaloknak, hogy nem egy gyerek találta meg ezt az állatot. A történet a teknős, és a tó körül pihenő horgászok szempontjából happy end-del végződött, mert a Fővárosi Állat- és Növénykertbe került, ahol elmondták, hogy sajnos fotózták már ezt a fajt a XVII. kerületi Naplás-tóban is.

Ennek a teknős fajnak hazai vadvizeinkben való megjelenése nem a globális felmelegedés következménye, hanem a felelőtlen koca-terraristák számlájára írható. Néhány ezer forintért 5-10 cm es példányok megvásárolhatóak és megfelelő táplálás mellett gyorsan nőnek, egy kifejlett példánynak már több köbméteres medencét kell építeni… Nem csoda, ha kinövik a lakást, ilyenkor kerülnek ki a természetbe a tulajdonos hathatós közreműködésével. Megjegyzendő, hogy veszélyes állatnak minősülnek, ezért tartásuk is hatósági engedélyhez kötött. Sajnos a „teknősünkben” nem volt chip, így az eredeti tulajdonost nem lehetett felelősségre vonni. A természetvédelmi szakemberek szerint nagyon nehéz megbecsülni hány ilyen veszélyesnek minősített állat él terráriumokban és kvázi időzített bombaként lapulnak egy lakás fűtött sarkában. Az ellátó állatorvos felvilágosító szerepén és felelősségén is múlik, hogy minél kevesebb ilyen történetet lehessen olvasni!

Dr. Kertész Péter

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Ahonnét a madár is menekül

Sződliget egy békésen meghúzódó kis község a Duna mentén az erdők ölelésében. Ha hajnalban teszünk egy sétát a közelben csobogó Sződ-Rákos patak partján, csodálatos természeti világ tárul elénk. A patakot kísérő fák levelein milliónyi üveggyöngyként csillognak a hajnali harmatcseppek, és a pókhálók úgy tűnnek az áttetsző napfényben, mintha valaki vékony ezüstszálakat font volna a faágak köré. A napkeltével az "erdei zenekar" is rázendít és csodálatos hangversennyel kíséri utunkat. Rigók flótáznak a fa csúcsán, füzikék, poszáták kergetőznek a lombkoronában, s a bokrok rejtekéből kiszűrődik a vörösbegy mélabús éneke. A patakparton kecses barázda billegetők szedegetik rovarokat, és a víz fölött, égszínkék tollazatát villantva suhan a jégmadár. A magasból egerész ölyvek kiáltásai hallatszanak, s ahol a fák nem takarják el az égboltot, ott megpillanthatjuk a madarakat, amint békésen keringenek a rojtos szélű bárányfelhők között. Mint minden tavasszal, ebben az évben is kizöldültek a fák, megérkeztek a madarak és elfoglalták költőhelyüket az erdőben. Az őszapó tojásait melengette a fatörzs mellé épített fészkében, a csilpcsalpfüzike a talajon rejtette el fészkét, míg a rigók a sűrű bokros védelmében bíztak. Ezek a madarak ösztöneiknek engedelmeskedve megépítették fészkeiket, nem számolhattak az ember kapzsiságával, közönyösségével. Nem tudhatták szerencsétlen madarak, hogy ahol évekig védték, fészkelésüket segítették az emberek, ott most tavasszal kivágják az erdőt...

Amikor legutóbb jártam a Sződ-Rákos patak környékén, elszomorító látvány fogadott. A patak mentén a fák már nem borítanak árnyas lombsátrat a csobogó víz fölé, a fűrész martalékává váltak. A tűző napfényben megfakult farönkök árulkodnak az egykori erdőről. A tavasz üde virágillatába bűzös benzinszag keveredik. Sződliget önkormányzat tulajdonában lévő, Natura 2000 besorolású erdőben, a madarak költési idejében (április 12-én) irtják az erdőt! Durva traktor vonszolja a kivágott fákat, túrja a bokrokat, mindent eltipor, ami útjába kerül...

Egy megfáradt madárpár pihen a facsúcsán. Nem rég érkezhettek vissza téli szállásukról, ösztönösen érezték, többé már nem rakhatnak fészket ebben az erdőben. Aztán észrevették az ember közeledését...
...Ekkor panaszos madárhang csapott az égbe, amint az anyamadár elrugaszkodott a faágról. Szárnyai repítették messzire a megcsúfolt, gyalázatos helytől. Alatta a természet ontotta mosolyát, virágos rétek, csobogó hűs patakok maradtak mögötte. Az erdő elnyelte panaszos sírását, de nem csillapította őrjítő fájdalmát. Sok évet megélt, öreg madár volt. Búcsúzott a tájtól, búcsúzott egykori otthonától. Látta a kivágott fákat, a dübörgő gépeket. Az elmúlás leheletét érezte a levegőben, s szárnyai magasra, egyre magasabbra, szinte a felhők fölé emelték. Utolsó vádló jajszava figyelmeztetésként hullt alá: NE TOVÁBB!
De ezt csak kevés ember hallotta meg...

Az ember nem áll meg félúton, mindig magasabbra törekszik, ha egyszer elkezdte pusztító tevékenységét, akkor azt nehezen hagyja abba. Alig múltak el a húsvéti feltámadás ünnepnapjai, másnap (április 26-án) ismét felzúgtak a láncfűrészek és elindultak a csörlős traktorok. De most már nem Natura 2000 besorolású területen - ott már befejezték dicstelen munkájukat a favágók - hanem a Duna-Ipoly Nemzeti Park területén kezdték el kitermelni a vegyes faállományú erdőt!
A sződligeti emberek mindig büszkék voltak erdőikre, természeti értékeikre, mesterséges odúkkal segítették a madarak fészkelését, hittek a természetvédelem fontosságában! A természetvédők évtizedes munkája néhány hét alatt szertefoszlott. Hogyan magyarázzuk meg az óvódás-, vagy iskolás gyermekeknek a természetvédelem fontosságát, ha önkormányzatok, erdészetek, "intézményesen" pusztítják a madarak fészkeit, tojásait.. Még ha az erdőtörvény - bizonyos értelmezés esetén - lehetőséget ad május 1-ig akácfa kitermelésére, a döntéshozóknak a felelőssége ennek végrehajtása.
Hogyan értelmezzük a természetvédelmi törvényt?
1996. évi LIII. törvény a természet védelméről 43.§ (1) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő-, vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.
Az értékelést az olvasókra bízom!                                                                            Tisztelettel:

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Környezetünk védelmében

Mára sokat fejlődött a technika. Nem kell hosszú évtizedeket megélnünk ahhoz, hogy jelentős változásoknak legyünk tanúi környezetünkben. A munkagépek napok alatt tüntetnek el erdőt, mezőt, szántót. Ahol néhány éve még zavartalanul sétálhattunk az erdő fái között, gyönyörködhettünk a falu szélén virágzó gyümölcsfákban, ott most durva drótkerítések, tiltó táblák, kikövezett "magán" utak állják utunkat. Nem kellett hosszú idő ahhoz sem, hogy megváltozzon a Duna part képe. A füzesek kisebbek lettek, egy részük eltűnt, helyükre csónakkikötő épült, a parton kerékpárút kígyózik.

Van elkerülhetetlen, szükségszerű beavatkozás a természetbe, olyan, mely az ember érdekében történik. De ezeket a beavatkozásokat nagyon átgondoltan, módjával kell végezni. A természetes környezet felelőtlen átalakításával jóvátehetetlen károkat okozhatunk! Hosszasan lehetne sorolni az ártatlanul elpusztult értékes és pótolhatatlan áldozatokat. Lehet az egy felelőtlenül kivágott öreg fa, egy méregtől vagy puskagolyótól elpusztult sas, kerecsen sólyom, egy lecsapolt tőzeg láp, mely egykor milliónyi életnek adott otthont. A mi nemzedékünk még gyönyörködhet a nemes ragadozó madarakban. De vajon meddig? Ugyanis ezek a madarak a kipusztulás szélén vannak és sajnos az egész világon megfogyatkozott számban élnek. Az utóbbi években eltűnt a Börzsöny-hegység területéről a parlagi sas, a kerecsen sólyom, a barna kánya, és egy kezemen meg tudnám számlálni az itt költő fekete gólya párok számát. Ezek a madarak, sok más természeti értékkel együtt, olyan pótolhatatlan kincset jelentenek, melyeknek csak eszmei értékéről beszélhetünk.

Magyarországon már régen igény volt a természet megőrzésére. Ennek szellemében alkották meg az első erdővédelmi törvényt 1879-ben, majd 1961-ben újabb szabályozás történt, amely már oltalom alá vont számos madár-, és állatfajt, és gondoskodott a kiveszőfélben lévő fajok élőhelyének védelméről is. Mindezek figyelembe vételével megalkották azt a törvényerejű rendeletet, amely meghatározza a védett növények és állatok eszmei értékét. A rendelet (többszöri módosítássokkal) követi az élet alakulását. Régen egy parlagi sasnak, egy kerecsen sólyomnak, 50.000 Ft eszmei értéke volt, ugyanezeknek a madaraknak napjainkban 1.000.000 Ft eszmei értékük van! Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ennyiért el lehet adni ezeket az állatokat, hanem azt, hogy ennyire lehet büntetni azt a személyt, aki ilyen természeti értéket elpusztít, vagy bármilyen módon károsít.
Törvény védi az emberi környezetet, amely intézkedik a települések védelméről és kimondja, hogy az ember pihenésére alkalmas területeknek, a parkoknak és ligeteknek védelméről gondoskodni kell. Ezeken a helyeken nem szabad olyan létesítményeket üzemeltetni, ami az ember pihenését zavarja, a vizet, a talajt, a levegőt szennyezi. A törvény azonban csak annyit ér, amennyit betartanak vagy betartatnak belőle, egyébként csak írott "malaszt" marad.

Tavasszal, amikor kirándulunk az erdőben és a bokrok között, az árkokban, a földutak mellett műanyag flakonokat, autógumit, építési törmeléket látunk, szinte biztosak lehetünk abban, hogy valamelyik település közelében járunk. Az önkormányzatok, társadalmi szervezetek (az MME Börzsönyi helyi csoportja is minden évben szervez szemétszedési akciót) igyekeznek felszámolni az illegális szemétlerakó helyeket, de azok szinte napok alatt újra termelődnek. Nem zárhatunk le minden utat, minden erdőt, folyópartot, hogy megvédjük a szemetelőktől! Abban bízhatunk, hogy a notórius szemetelők is rádöbbennek egyszer, jobban érzi magát az ember a tiszta környezetben, mint a szél fújta papírfoszlányok, szanaszét heverő szemétkupacok közelében.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Sződliget természeti értékei

Sződliget és Göd között, a Sződ Rákos-patak két oldalán Pest megyére, de talán az országra nézve is egyedülálló terület található. Az M2 autóút és a vasútvonal közé szorítva, alig megkötött homokdombok találhatók nyílt homokpusztai gyepfoltokkal és zárt homoki gyepekkel tarkítva. Hazánkban hasonló területek a Duna-Tisza közi hátságon, a Nyírségben, Belső Somogyban és a Kis-Alföldön vannak. Budapest környékén ezek az élőhelyek még jellemzőek voltak a múlt század elején, de a főváros fejlődése, az agglomerációs területek bővülése miatt nagy részük megszűnt. A Duna parti települések terjeszkedésük révén szinte már egyesültek a fővárossal, a régebben „haszontalannak” vélt száraz homokgyepeket beépítették. A Pesti sík homokdombjai a váci Naszály-hegyig húzódva egyedi növény- és állatvilágot rejtettek, ebből a természeti értékből szinte egyedüliként maradt meg Sződliget határában a Debegió-hegy és környéke. Nehéz megközelíthetősége révén szerencsére még nem parcellázták fel és nem építették be. Mára kiderülhet, hogy ez az egyetlen megmaradt homoki sztyeprét társulás Budapesttől északra.
A homokgyepi élőhelyek mellett, azzal egységes összefüggő biotópot alkotva, értékes kiszáradó kékperjés láprét található. A nedves területek igen fontosak a homoki gyep fennmaradása szempontjából, hiszen a lehulló csapadék gyorsan beszivárog a homokba, így a növényzet vízellátását a mellette lévő nedves rétek biztosítják. A víz párolgása egyedi mikroklímát hoz létre, ezek kiszáradása a homoki gyep pusztulásához, degradációjához vezet. A területen már megjelentek bizonyos kedvezőtlen folyamatok, de ezek még visszafordíthatatlan károkat nem okoztak.

A terülten többen végeztek zoológiai, botanikai kutatásokat. Régebbi adatokból tudjuk, hogy nagyon sok növény fordul itt elő. Többek között a magyar szegfű (Dianthus pontederea), a vörös fogfű (Odontides rubra), a kunkorgó árvalányhaj (Stipa capillata), a védett növények közül a bunkós hagyma (Allium sphaerocephalon), a kék szamárkenyér (Echinops rutenicus), a budai imola (Centaurea sadleriana), a szártalan csüdfű (Astragalus exscapus) és a finom szálú, ezüstös virágú homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica). Szívet-lelket gyönyörködtető látvány, amikor az árvalányhaj hullámzik a tavaszi szélben és milliónyi virágával beborítja a domboldalt.
A zárt homoki sztyeprét társulás legértékesebb növényei közé tartozik a fokozottan védett csikófark (Eghedra distachua) és a homoki kikerics (Calchicum arenazium), melyek eszmei értéke 100 000 Ft. A homoki kikerics külön érdekessége, hogy kisebb állományát megtalálták a sződligeti erdő egyik napsütötte tisztásán.

A hely igazi rovartani érdekességet is rejt. Bebizonyosodott, hogy itt él a fokozottan védett, endemikus fóti boglárka (Plebejides pylaon) lepkefajunk kis populációja, mely éppen kicsinysége miatt rendkívül veszélyeztetett. Itt alig néhány száz négyzetméteren fordul elő, és a kutatások bizonyítják, hogy másfelé nem terjed. A lepke életciklusa egyetlen tápnövényhez kötött, csak a szártalan csüdfűre (Astragalus exscapus) hajlandó petézni és a hernyói is itt élnek. A lepke csak igen korlátozott -mikroklimatikus és tápnövény-specifikus- körülmények között él, ezért csak élőhelyének fokozott védelmével lehet megmenteni.
A kiemelt ritkaság mellett számos védett lepkefaj fordul elő, többek között a kardos lepke (Iphiclides podalirius), a fecskefarkú lepke (Papilio machaon), a farkasalma lepke (Zerynthia polyxena), nagy tűzlepke (Lycaena dispar) és feltétlen ritkaságnak számít a homoki szemes lepke (Neohipparchia statilinus). Éjszakai fajok közül előkerült az ezüstfoltos csuklyásbagoly lepke (Cucullia argenta), a gozmány csuklyásbagoly lepke (Shargacucullia gozmanyi), és a ritka aranybagoly lepke (Plusia zosimi). Minden bizonnyal még több ritkaság él a területen, hiszen a rovarok közül előkerült már a fokozottan védett magyar futrinka (Carabus hungaricus), melynek eszmei értéke 100 000 Ft. A madárvilág ritkaságai közül Sződliget környékén csak itt költ a parlagi pityer (Anthus campestris). Hogy valójában milyen növény- és állatfajok élnek még itt, arra a későbbi kutatások adhatnak választ.

A két területtel közvetlen érintkezve a Dunáig olyan ártéri erdő tenyészik, melyhez hasonlót egyre kevésbé találni az országban. Az árkokkal, gödrökkel szabdalt talajon hatalmas méretű őshonos fehér- és fekete nyárfák állnak, közöttük elszórtan tölgyfákat, fekete fenyőt, égert és szilfát találunk. A Duna közelében akácos, telepített nemes nyáras, közvetlen a parton változó szélességben különböző korú fűzfák vannak. A telepített fák, mint az akác és a nemes nyár, természetvédelmi szempontból talán értéktelenebbnek tűnik, de "puffer övezetként" fontos szerepet tölt be az értékes "őserdő" védelmében. A terület különlegessége, hogy itt együtt fordulnak elő az ősi idők ártereire jellemző puhafa és keményfa ligeterdők maradványai.
Az erdő madárvilágának gazdagsága lenyűgöző. A folyók ártereire jellemző hazai énekes madarak nagy része előfordul itt, közöttük több Natura 2000 fajlistán szereplő madárfaj. Érdemes kiemelni, hogy az összes hazai fakopáncs költését megfigyeltem már, kivéve a ritka, hegyi erdőkben élő fehérhátú fakopáncsot (Dendrocopos leucotos). Egy pár, a hegyvidék felől terjeszkedő fekete harkály (Dryocopus martius) is megtelepedett. Mindez annak köszönhető, hogy egyes helyeken megmaradtak az évszázados fák és a hajdan kidőlt korhadó fatörzsek az erdő talajának élővilágát gazdagítják.
Az erdőt elhagyva a patak mellett sással, nádfoltokkal benőtt, fűzfákkal tarkított nedves rétek vannak. Ez a nádiposzáták, cigánycsukok, tövisszúró gébicsek világa. Itt él a berki tücsökmadár (Locustella fluviatilis). Hangos pirregő énekét gyakran hallani a sűrűből, de a kis termetű, barnás színű madarat nehéz észrevenni a bozótban. Egyes években megtelepszik a jóval ritkább réti tücsökmadár (Locustella naevia), s örvendetes, hogy ismét rendszeresen költ a jégmadár (Alcedo atthis).
Valamikor a Sződ Rákos-patak az erdőben kanyargott, a mai élő patakmeder az eredeti terepszintnél egy-három méterrel lejjebb van. Az erdőben körbe folyó mederágy valószínűleg őrzi még régi élővilágának egy részét. A levágott kanyargós mederágat és az erdőben kialakított horgásztavat a gödi Ilka-patak táplálja. Aszályos időszakban a patak vízhozama néha annyira lecsökken, hogy nem tudja ellátni a régi patakmeder és a horgásztó vízellátását, ezért a horgásztó vízszintje jelentősen lecsökken, de nem szárad ki. A Duna áradáskor az alacsonyabb erdőrészeket rendszeresen elönti, de az értékes magasabban fekvő területeket nem károsítja, ezek nem kerülnek víz alá.
A vizes területeknek köszönhető, hogy néha öt-hat mocsári teknős (Emis orbicularis) is napozik egymás mellett a vízbe dőlt fatörzseken, látszólag nem törődnek környezetükkel, de amint valami gyanúsat észlelnek, azonnal a víz alá merülnek. Az erdőben többször megfigyelték a vidrát (Lutra lutra). A bizonyító példányt sajnos elpusztulva találták meg a 2-es főúton, ahol egy autó elgázolta.

A változatos biotópok egymás mellett szorosan összefüggő egységet alkotnak, mely ma már rendkívüli ritkaság, különösen a főváros közelében. A területen már megindultak kedvezőtlen folyamatok, ilyen a tájidegen aranyfürt és selyemkóró terjedése, melyek elnyomják az őshonos növényeket, ezzel veszélyeztetik a ritka állatok létét is. Sajnos az emberi tevékenységek károsító hatása is jelentős: a szemetelés mellett az ésszerűtlen fakivágások és az újabban divatos terepmotorozás áll.
A terület hosszú távú megmaradásának esélye lehet az, hogy nagy része a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozik. Sorsa viszont elsősorban az itt élő emberektől, az erdőgazdálkodás módjától és a tulajdonos Sződliget Önkormányzatától függ!

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Éjszakai vadászok

A baglyok éjszakai élete már magában is titokzatos, és a hangjuk sem tartozik a legkellemesebb madárhangok közé, sőt hallatára a tájékozatlan embereket gyakran babonás félelem fogja el. Ennek következtében a baglyok életéről évszázadokon keresztül a legkülönbözőbb babonák és tévhitek terjedtek el. Egyesek tyúktolvajnak, mások a házigalambok esküdt ellenségének tartották őket.
A legképtelenebb babona az ártatlan kis kuvikról terjedt el, mert sokan "halálmadárnak" hitték. Pedig a magyarázat egyszerű. A kuvik, az egerek és pockok mellett, éjjeli lepkékre és bogarakra is vadászik, ezért előszeretettel tartózkodik a kivilágított házak közelében, ahol a fénytől csalogatva az éjjeli rovarok nagyobb számban összegyűlnek. Miután régen a falvakban, a tanyákon a lámpák többnyire a súlyos betegek szobájában maradtak égve, így a kuvik is oda húzódott. Ha a kis bagoly egy kövér lepke után átsuhant az ablak előtt, esetleg néhányat huhogott is, a beteg pedig történetesen azon az éjszakán hunyta le a szemét örökre, már senki nem mosta le róla, hogy ő volt a halál előhírnöke. Az ókori görög világban viszont a bölcsesség jelképének tekintették a baglyokat, és szentként tisztelték. Mintegy kárpótlásul a sok "üldözésért", Zeus isten lányának nevét (Pallas Athéné), éppen a kuvik kapta. A kuvik tudományos neve: Athena noctua.
Hogy a baglyok nappal nem látnak, az ugyanolyan tévedés, mint feltételezni róluk azt, hogy a teljes sötétben is látnak. Vannak baglyok, amelyek előszeretettel vadásznak nappal is, sőt a hóbagoly kifejezetten nappali madárnak tekinthető, hiszen hazájában hónapokig nem nyugszik le a nap. Az igaz, hogy a szemük fényfelbontó képessége sokkal jobb az emberénél, így a sejtelmes csillagfényes éjszakákon is biztosan tájékozódnak környezetükben. Mindez kevés lenne ahhoz, hogy a fűben bujkáló apró egereket, pockokat észrevegyék, ezért vadászat közben rendkívül finom hallásukra szorítkoznak. Vannak baglyok, melyek szinte kizárólag hallás után vadásznak, érzékeny hallószervükkel pontosan be tudják mérni a fűben vagy a hó alatt mozgó pockokat. Többnyire így vadászik a hazánkban élő gyöngybagoly is. Ez a madár gyakran telepszik emberi települések közelébe, és az öreg házak padlásain, templomtornyokban fészkel. Az utóbbi évtizedekben állományuk nagyon megfogyatkozott, mert az öreg épületek felújítása közben a bejáratokat is megszüntették, ezért a baglyok kint rekedtek. A madárbarátok költőládák kihelyezésével próbálnak segíteni, amit szívesen elfoglalnak a madarak.

Az embereket mindig izgatta, hogy mit esznek a baglyok. Erre az 1800-as években derült fény, amikor a kutatók rájöttek arra, hogy azok a szőrből, csontocskákból álló kis gombócok, amelyek minden bagolytanyán bőven találhatók, jelentik a kérdés megoldását. Ugyanis a baglyok a táplálékot rendkívül gyorsan megemésztik és az emészthetetlen részeket, a szőrt, a csontocskákat, az említett formában kiöklendezik. Ezeket az úgynevezett "bagolyköpeteket" csak szét kell válogatni és az előkerült csontocskákból, fogazatból, tollakból pontosan meg lehet állapítani a baglyok étrendjét. Kiderült, hogy ezek a madarak főleg kártékony egereket, pockokat zsákmányolnak. A hazánkban gyakori erdei fülesbagoly például 80-85 százalékban mezei pocokkal él, de ha ezek a rágcsálók nagyon elszaporodnak, akkor kizárólag velük táplálkozik. Ezért mezőgazdaságunknak cseppet sem közömbös, hogy éjszakánként hány bagoly vadászik a szántók fölött.
A bagolyköpet vizsgálatokkal új lehetőség nyílt a tudomány számára a rejtett, éjszakai életet élő kisemlősök elterjedésének megismerésében. Ezek az állatok (egerek, pockok, cickányok) ritkaságuk, vagy életmódjuk miatt nehezen befoghatók, gyakran elkerülik a csapdát, és ismeretlenek maradnak a kutatók előtt. De nem kerülik el az éjszakai vadászok figyelmét, és a baglyok zsákmányává válnak. A bagolyköpetekből pedig kiderül, hogy milyen állatok élnek a környéken. Így találták meg Magyarország néhány pontján hazánk egyetlen szöcske egér faját, a csíkos egeret.
A baglyok nem építenek fészket - kivéve a réti fülesbagoly - hanem faodúkat, elhagyott varjú-, és szarka fészkeket foglalnak el. A hazánkban leggyakoribb és talán a legismertebb erdei fülesbagoly is elhagyott madárfészkekben költ. Kora tavasszal a 4-6 tojáson kotló madár jelenlétét a fészekből kilógó tollfülei árulják el.
Az erdei fülesbagolyra jellemző, hogy télen kis csoportokba verődnek és behúzódnak a falvakba, városok nagyobb parkjaiba, ahol többnyire egy sűrű fenyőfa védelmében töltik a nappalt. Közelre bevárnak, csak a fejük forgatásával követik az emberek mozgását, és ha veszélyt észlelnek, csak akkor szánják rá magukat a repülésre.

A baglyokat évszázadokon át "tűzzel-vassal" irtották, aminek következtében néhány fajuk a kipusztulás szélére jutott. Nem is olyan régen még divat volt lelőni ezeket a madarakat, hogy kitömve az előszobák falán porosodva hirdessék a házigazda "nagy" vadásztettét. Európa legnagyobb baglyának, az uhunak sorsát valószínűleg a civilizáció térhódítása pecsételte meg. Ez a madár a zavartalan sziklás hegyoldalakon, elhagyott kőbányákban él, otthonához és fészkelőhelyéhez végsőkig kitart. Ebből a nagy madárból az 1980-as években alig 15 pár költött hazánkban, azóta állományuk folyamatosan emelkedik, s ma már 40-50 pár fészkel az országban.

A baglyok leghasznosabb madaraink közé tartoznak, ezért minden fajuk védett!

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Óvjuk az öreg parkokat, ligeteket...

Ötven fölött már kicsit nosztalgiázhat az ember, elmerenghet emlékeiben, s bár ilyenkor még nem illik öregségről beszélni, de hát a "fiataloknak" is lehetnek olyan napjaik, amikor különösen fáradtnak érzik magukat. Hogy ehhez hány feszült munkanapra van szükség, és ez idő alatt hány apró bosszúságon gyötrődik az ember, ki tudná megmondani? Én ilyenkor a szabad természetbe menekülök az erdők, ligetek faóriásainak árnyékába, ahol figyelmemet és gondolataimat teljesen leköti a természet fürkészése, az ágak között surranó madarak látványa, gyönyörű énekük hallgatása.
Szeretem a parkokat, a ligeteket, de igazán ott sétálok szívesen, ahol a természet utánozhatatlan szépsége bontakozik ki minden fában, bokorban. Azok az öreg, évszázados parkok, ligetek szépek, ahol környezetbe illő sétautak kanyarognak a vastag fatörzsek között, és szinte észrevétlenül eltűnnek a cserjék lombsátra alatt. Ezek az utak nem virítanak, nincsenek leszórva színes kavicsokkal, nem is ropognak, gurulnak az ember talpa alatt, csupán hangulatosan illeszkednek a tájba.
Amikor régebben lesétáltam a Duna-partra, megálltam egy évszázados fa mellett, olyan közel éreztem a természet tavaszi lüktetését. Akkor barátka szólt a csúcsáról, fülemüle dalolt a bokor mélyén, és a távolból szabályos időközönként felcsendült a tücsökmadár ciripelő éneke. Mostanában ismét felkeresem a régi helyeket, de annak a harmonikus szépségnek nyomát egyre kevésbé találom.
Sok felé átalakult táj. A tervezőmérnökök rajzasztalán vonalak jelzik az új lakóparkok, díszparkok formáját, ami majd / több millió forintért / aszfalt, beton vagy zúzott kavics formájában fog megvalósulni. Az egyenes utak mellett lesznek körök és háromszögek, amit fűvel és tömegesen termesztet virágokkal ültetnek majd be, attól függően mit álmodott meg a tervező. Szépek, mutatósak ezek a parkok, de egy idő után a szép is elveszti varázsát, mert minden mesterkélt, nélkülözi, kizárja az évszázados parkok, ligetek természetes szépségét, hangulatát, ahol madarak nevelik fiókáikat, békák napoznak a vízparton és pocok bujkál a zizegő sás között. Mindehhez nem a drága pénzen létesített kultúrparkokra van szükség, hanem a meglévő ősjellegű ligeteket, parkokat kell megmentenünk.
Nagy szerencse és szinte megfizethetetlen érték birtokában van az a város, az a község mely ilyen területtel rendelkezik. Sajnos éppen ezek az értékes természetközeli ligetek, lápok vannak legjobban veszélyeztetve, / lásd dunakeszi láp kálváriája/ , mert pillanatnyi anyagi haszon reményében, itt is, ott is, igyekszenek "kihasítani" belőlük egy darabkát, hogy áruház, lakópark vagy iparterület legyen helyettük. Lakóhelyünkön nagy szükség van zöldterületekre, ezért óvjuk meg öreg parkjainkat!

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Horvát gyűrűs fehér gólya megfigyelése a Sinkár-tavon

Az MME Börzsönyi Helyi Csoport működési területén, a Nyugat-Cserhátban, a Sinkár-tavon egy Horvátországban gyűrűzött, színes gyűrűt viselő fehér gólya (Ciconia ciconia) került még korábban egy magyar madarász szeme elé. Ez még tavalyi leolvasás, ami most jutott tudomásunkra. Szerencsére információs hálónknak köszönhetően kiderítettük a megfigyelés körülményeit, és így nem sikkadt el ez az érdekes adat. A megfigyelő a nógrádkövesdi Koplányi Szabolcs volt, 2009.07.18-án látta a madarat a Sinkár-tó Csővár felé eső iszapfogó tava mellett. Az Acsa - Csővár közút menti akácfákon ült reggel 6 óra 42 perckor a gólya és vígan kelepelt 3 másik társával egyetemben.
    A madarat 2008.06.23-án még fiókaként, fészekben gyűrűzte Drago Gatolin horvát madarász, a korábban a történelmi Magyarországhoz tartozó Recicán (ma: Rečica/Horvátország), Károlyváros (Karlovac) közelében, a kanyargós Kulpa folyó mellékén. A madár a TA 08226 számú fémgyűrűt és a TE 45 számú sárga színes gyűrűt kapta, ami a mellékelt fotón látható. A gólya 1 év 25 nap múlva, 380 kilométer légvonalbeli távolságban került elő a Sinkár-tavon.

Mindenkit arra bíztatnék, hogy figyeljük meg a távcsövünk elé kerülő madarakat alaposan, hiszen számos fajt már színes gyűrűvel is ellátnak napjainkban, a hagyományos fémgyűrű mellett. Azon kívül, hogy sikerélményt nyújt a megfigyelőnek a sokszor nem kis munkába kerülő, leolvasott kódsor, amellett több érdekesség, eddig a tudomány előtt rejtve maradt titok is kiderül ezúton. Kedvcsinálónak felsorolom, hogy mely madarak kerülhetnek elő hazánkban színes gyűrűvel:
- bütykös hattyú, - dankasirály, - fehér gólya, - fekete gólya, - kanalasgém, - kék vércse, - vadludak,
- nagy kócsag, - parlagi sas, - rétisas, - szerecsensirály, - vándorsólyom, - vörös vércse.

Ezúton is köszönjük a megfigyelőnek, hogy precízen dokumentálta a megfigyelést és eljuttatta részünkre!

Rottenhoffer István

Vissza a tartalomjegyzékhez!

2010. A FECSKÉK ÉVE;
    a szokolyai fecskeállomány-felmérés eredményei

Fecskék és emberek

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az idén kiemelt figyelmet fordít a molnár-, füsti-, és parti fecske védelmére. (Az alábbiakban csak a füsti- és molnárfecskékről esik majd szó, mivel ezek fészkelnek Szokolyán.) A fecskék legközismertebb és legkedveltebb madaraink közé tartoznak, mégis veszélyben vannak. Állományaik csökkenését közvetve vagy közvetlenül az ember okozza. Az is nagy felelősséget ró az emberre, hogy a fecskék teljesen az általunk teremtett környezethez alkalmazkodtak, csak településeken, építményeinken fészkelnek, fennmaradásuk tehát rajtunk múlik. (Érdekesség, hogy a természetes fészkelő helyeiről egyre inkább a városokba költöző sarlósfecske állománya erősödni látszik az utóbbi években, rajokban látni például a 10 emeletes lakótelepi házak környékén, amelyeknek a tetején fészkel.)

Vonulók

Hazánk és tágabb környezetünk madarainak mintegy 80%-a vonuló. Becslések szerint 2–5 milliárd madár kel innen szárnyra, főleg Afrikába, közöttük kb. 300–1800 millió fecske, akik 25–50 millió négyzetkilométernyi fészkelő területükről indulnak Dél- és Közép-Afrikába, telelni. A vizsgálatok szerint minél messzebbre vonul egy faj, annál érzékenyebb és veszélyeztetettebb.

Csökkenés

Az MME Börzsönyi Csoportjának Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábora (BOTT) megalakulása óta minden nyáron megszámolja a Szokolyán fészkelő molnár- és füsti fecskéket. Az eredmények az alábbiak:

Év Lakott füstifecske fészkek száma Lakott molnárfecske fészkek száma
1994. 100 425
1995. 175 720
1996. 99 540
1997. 119 445
2003. 66 273
2004. 87 300
2005. 32 229
2006. 75 196
2007. 89 284
2008. 102 279
2009. 43 163
2010. 112 234

Fentiekből látható, hogy:
1) 1995-ben volt a legtöbb fecske a faluban
2) a tavalyi igen rossz évét mindkét faj „kiheverte” idénre, számuk 2010-ben ismét átlagosnak mondható
3) a füsti fecskék száma kb. 40%-kal csökkent a felmérés kezdete óta
4) molnárfecskéből kb. 54%-kal van kevesebb a felmérés kezdeti időszakához képest
5) kezdetben (kb. 2004-ig) kb. négyszer több molnárfecskét számoltunk össze, mint füstit, azóta a molnárfecskék állománya gyorsabban csökken, mint a füstié, idén már csak kétszer több molnárfecske volt, mint füsti.
A Szokolyán tapasztaltak egybevágnak az országos adatokkal: a füsti fecske országos állománya 1999-től 2009-ig 50%-kal, a molnárfecskéé 60%-kal csökkent, az éves csökkenés átlaga 7% körül volt.

Miért fogynak?

Bár a fecskék fogyatkozásának okait igazoló vizsgálatok nincsenek, biztosan állítható, hogy az állományok csökkenéséhez az alábbiak hozzájárulnak. Sajnos sokakat zavarnak a házukon megtelepedő madarak, elsősorban a fiókák ürüléke, ezért leverik a fészkeket, vagy riasztókkal akadályozzák a madarak megtelepedését. Az épületek szerkezete, tagolása, funkciója megváltozott, így kevesebb helyet adnak a fecskéknek a fészkelésre. A laza-szemcsés vakolatokon nem tapad meg a sárból épült fészek. Szokolyán szinte már nincsenek a portákon állatok (lovak, tehenek, disznók), pedig a fecskék az ezek körül repdeső rovarokat előszeretettel gyűjtögették. Valószínűleg nem használ a fecskéknek a vegyszeres rovarirtás sem. A permetezőszer a zsákmányállatokkal a madarak szervezetébe kerülhet, ha még az előtt elkapják pl. a szúnyogokat, hogy azok a rájuk szórt vegyszertől elpusztulnának. Ha pedig a rovarok elpusztulnak a permettől, akkor kevesebb táplálékhoz jutnak a fecskék. Sok fecske pusztul el a vonulás közben vagy a telelőhelyén is. Dél-Európában például továbbra is sportból vadásznak rájuk, vagy csemegeként fogyasztják őket. Nehezíti a fecskék dolgát az időjárás is. A globális éghajlatváltozásnak betudható eseményekről, pl. a fészkelés kezdetén jelentkező szárazságról vagy a költözés előtti viharos-hideg időjárás következményeiről néha a sajtó is beszámol. Utóbbira tavaly láthattunk szomorú példát.

Mit tehetnek Szokolyán (és másutt is) a fecskékért?

A fészkek elkészítéséhez megfelelő minőségű és mennyiségű sárhoz egyre nehezebben tudnak hozzájutni a fecskék a gyakori szárazság miatt és mert a földutakon egyre kevesebb a kátyú és földút is egyre kevesebb van.
> Március végétől (a másodköltésekre is figyelemmel) július elejéig sárgyűjtő helyet tarthatnak fenn a keretekben vagy a falu határában.
> Elhelyezhetnek kislyukú dróthálóval bevont, kb. 20 x 20 cm-es falapokat a házak eresze alatt, amelyen biztonsággal megtapaszthatják fészkeiket a fecskék.
> Kaphatók (vagy készíthetők) égetett agyagból műfészkek.
> Akit zavar a fecskefiókák ürüléke, az erősítsen a fiókák kikelése után a fészek alá egy kb. 20 x 30 cm-es fém-, fa-, vagy akár hullámpapír lapot, az úgynevezett „fecskepelenkát”! (Ezt a madarak elvonulása után érdemes leszedni.)

A fecskék jövője

Az adatokból és a létszámcsökkenés feltételezett okaiból úgy sejthető, hogy a füsti fecske és a molnárfecske állománya is a megváltozott körülményeknek megfelelő szintre csökken, és ezen stabilizálódik. Ez talán azt jelenti, hogy Szokolyán kb. 75 lakott füsti- és 250 molnárfecske fészek lehet a jövőben, de számuk +- 50%-kal is változhat. Némi állománynövekedés remélhető az országban lassan, kis mértékben újra terjedő külterjes állattartástól, elsősorban a régi magyar állatfajták, pl. a szürke marha újrafelfedezésétől. Biztosat jósolni nem lehet. Az viszont biztos, hogy mindenki, akinek a házán fészkelhetnek fecskék, felelős azért, hogy a fent leírt fecskeállomány valóban megmaradhasson.

Köszönetnyilvánítás

Köszönjük a szokolyaiak eddigi együttműködését és segítségét! Kérjük, hogy a jövőben is segítsenek nekünk a felmérés elvégzésében, engedjék be portáikra a felmérést végző gyerekeket július közepén! Reméljük, hogy egyre többen próbálnak saját házukon a fent leírt módszerekkel segíteni a fecskéknek a megtelepedésben. Aki szeretné a fecskékre vonatkozó adatait, megfigyeléseit a szakmai körökben is elérhetővé tenni, annak ajánljuk a www.fecskefigyelo.mme.hu oldalt. A fecskékről további információkat a www.mme.hu oldalon is találnak.

Tarján Ambrus

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Szemléletformáló tevékenység a természet védelméért
Az idei év az ünneplés éve

Újra gyermekzsivajtól hangos a királyréti sátortábor, ahol már 30 éve rendezik meg a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort. Egész nyáron turnusokban váltják egymást a csoportok, gyermekkortól a nagymamakorig megfordulnak itt a természet szerelmesei.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 22. sz. Börzsönyi Csoportja 1975-ben, éppen 35 éve alakult meg Szokolya-Királyréten, 12 alapító taggal. Célunk az élőhely-és fajvédelem, valamint a szemléletformáló tevékenység. Munkánkat a tagság által létrehozott Börzsöny Alapítvány segíti. A természeti környezet jobb megismeréséhez, a természettel való együttéléshez, együttlélegzéshez találtuk ki a Börzsönyi Természetvédelmi Tábort, melynek immár 27 éve Terbe Józsefné, Csöpi néni a vezetője. A tábor létrehozásának fő célja az volt, hogy elsősorban az iskolás korosztállyal megismertessük a Börzsönyi Tájvédelmi körzet egy részét. Életkoruknak megfelelő foglalkozásokon keresztül felkeltsük az érdeklődésüket a természettel és a környezetvédelemmel foglalkozó tudományok iránt. Az elméletben tanultakat a gyakorlatban próbálják ki, sajátítsák el a természetet és a környezetet védő és kímélő szemléletet. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a táborba jelentkezők megismerik a túrázás szabályait, térképhasználatot, a természetben való viselkedés szabályait. Megismerik az erdő hatását a mikroklímára, az éghajlatra. Tanulmányozzák az erdővel gazdálkodás módszereit, megismerik a fát, mint természetes és újra megújuló fontos nyersanyagot. A gyűrűzőmesterek irányításával végzik a madárbefogást, meghatározzák a fajokat, elvégzik a gyűrűzést, melyet naplóban rögzítenek. Egyébként minden tevékenységet szakemberek tanítanak meg, a geológus például a Soproni Egyetemről jön. Fontos, felelősségteljes feladatok ezek, melyeket csak odafigyeléssel, egymás iránti tisztelettel lehet végezni, persze elengedhetetlen a jókedvű, humoros, barátságos légkör. Aki a táborban megfordul, sok-sok sikerélménnyel térhet haza. Nem véletlen, hogy a táborozók nagy része évről-évre visszajár. A fiatalok részére vonzó lehet a nomád sátortábor is, ami azért tartalmazza a szükséges komfortelemeket. Hideg-melegvíz zuhany van, egy római tűztér lett kialakítva, abban egy nagy hordó tele vízzel, ami alatt állandóan ég a tűz. Mosdósátorban lehet fürödni, és mosási lehetőséget is biztosítunk. 3 fázisos mosogatás van, a hűtőszekrények gázzal működnek, mert a táborban nincs villany. Egy nagyon jól felszerelt konyha és 100 főt befogadó étkezősátor is szolgálja a kényelmet. Valamint rossz idő esetén a foglalkozásokhoz is rendelkezésre áll egy sátor. A három főétkezéshez az ebédet, vacsorát a Kisinóci Turistaházból szállítják, a reggelit közösen készítjük el.

A tábornak pontos menetrendje van, 6-kor ébresztő, tisztálkodás, reggeli. Délelőtt foglalkozások illetve terepgyakorlat, ebéd után fél 3-tól szabadfoglalkozás, kimenő. Minden este a tábortűznél mesével, énekszóval, játékkal telik az idő. Az általános iskolás táborból a nyolcadikosokat elballagtatjuk, ők a középiskolás táborba kerülnek át. Így kinevelődik az utánpótlás. Az országban egyedülállóan nyugdíjas tábort is szervezünk, ahol a 20 hónapos unokától a 80 éves nagymamáig vegyesen vannak a résztvevők. Kiváló családi légkörben telnek a napok.

Meg kell említeni, hogy a Királyréti Erdészet vezetője és munkatársai messzemenőleg támogatnak bennünket. Mi viszont segítünk rendben tartani a Börzsönyt. A nyugdíjasok segítségével több száz odút készítettünk, amit kihelyeztünk, és évente többször ellenőrizzük, tisztítjuk. Évente kétszer tisztasági őrjáratot szervezünk, takarítunk a turisták után. Örülünk, hogy a Bajdázó tó rendbe lett téve, mert sok turista látogatja.

Már készültünk az idei nyári táborokra, és megünnepeltük azt is, hogy immár 30 éve végezzük ezt a felelősségteljes, de nagyon szép feladatot: a természet védelmét, megóvását.

Terbe Józsefné - Csöpi néni

E cikk a Dunakeszi Polgár 2010. júniusi számában jelent meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A Börzsönyben madarásztunk,
avagy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja és a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület közösen vezetett túrája.

Sokan, sokféleképpen és célból bújjuk az erdőt. Van, akit az intenzív mozgás igénye, a nehéz terep, a számos/számtalan kilométer, a teljesítmény csal ki a hegyekbe, van, aki a családjával szeretne eltölteni egy kellemes napot a természetben, és akad közöttünk olyan is, aki szinte „láthatatlanul” dolgozik mindazokért a természeti értékekért, melyek nélkül igencsak szegényesebb lenne a világ. Az MME BHCS munkáját egy rendhagyó túrával mutattuk be az érdeklődőknek, most pedig a kedves olvasónak.

Komolyság ült az erdőre. Szokatlan ez így május derekán. Már kora reggel érezni lehetett a közelgő igen cudar - rekordokat és fákat döntögető - viharok, esőzések és áradások előszelét. Csak azt nem tudtuk pontosan, hogy mikor, melyik órában rogy ránk az ég, de hogy ez hamarosan bekövetkezik, nem volt vitás. A valóban „borúlátó” időjárás-előrejelzések miatt többen még előző este lemondták a túrán való részvételüket, ám ennek ellenére egészen szép számú kis csapat gyűlt össze a Vár-hegy alatt, Királyréten. Ákos bá’ patakparti büféje már jónéhány évtizede fogalom errefelé, nála költöttük el reggelinket.

Az égiek akaratát némileg kijátszva a túra talán legnagyobb érdeklődésre számot tartó, eredetileg későbbre tervezett eseményével indítottunk kényszerűségből, nevezetesen egy odútelep felmérésén vehettek részt először vendégeink. Túravezető társam az MME BHCS részéről Varga Péter volt, aki szívesen válaszolt minden, a Börzsöny madárvilágát és az MME tevékenységét érintő kérdésre. A nemrégiben kikotort, rendbetett Bajdázói-tó mellett elhaladva siettünk fel a Suta-berki-nyiladék közelében lévő egyház-bükki énekesmadár odútelephez. Ez a 20 odúból álló telep csak egyike azoknak, melyeket a madarászok a hegységben, valamint a Naszály, a Gyadai-rét, Vác és Dunakeszi környékén helyeztek ki. Az odúlakó madarak védelmét szolgáló program 2003-ban indult, jelenleg már 750 mesterséges fészkelőhely várja az énekesmadarakat az egyesület működési területén. Nem csak az erdőkbe, hanem bemutató, oktató jelleggel óvodák, iskolák udvarába, valamint több tanösvényre is került belőlük jónéhány. Több tucat nagyméretű, speciális költőláda is készült az évek során a nagytestű macskabaglyok számára, ezeket a szakemberek alpin technikával erősítették az idősebb fák koronájába, gyakran 8-10 méterre a talajtól, sőt akár ennél magasabbra is.

És hogy miért van minderre szükség? A madarak számára a fa belsejében költeni biztonságos, védelmet nyújt az időjárás és a ragadozók egy része ellen. Ezt eddig közel 30 madárfaj ismerte fel. A hosszú évmilliókon át tartó evolúciós fejlődés során egyedül a harkályféléknél alakult ki az az érdekes szokás, hogy a fa belsejébe odúkat vájnak, hogy abban neveljék utódaikat. A később elhagyott üregeket aztán más madarak is használják. Az elmúlt évszázadokban Európában, így hazánk egész területén is erőteljesen megfogyatkoztak a természetes, vagy természeteshez közeli állapotokat mutató erdők. Ma már csak foltokban, néhány hektárnyi területen találkozhatunk ezekkel az úgynevezett őserdőkkel. Jelentősen lecsökkent a megfelelő minőségű, korú és összetételű állomány, sokhelyütt fiatal erdőket találunk csupán, melyek nem, vagy csak kis mértékben alkalmasak az odúban költő madarak szaporodására. Indokolttá vált tehát az emberi beavatkozás, paradox módon pont a civilizációnk által okozott károk enyhítése okán. Reményt keltő viszont, hogy éppen néhány éve érte el hazánk erdősültsége a 20%-ot, ami ugyan még korántsem mondható ideálisnak, de mégis örvendetes tény. Egyre több, a haszonvételben érdekelt erdészet kezdi felismerni annak jelentőségét, hogy erdőt kímélő erdőhasználati és erdőművelési eljárásokat alkalmazzon.

Megérkeztünk tehát az első odú alá. Ilyenkor tavasszal, a költési szezonban történik a telepek ellenőrzése, valamint az adatok gyűjtése. Évről évre minden megfigyelést egy erre rendszeresített terepnaplóba jegyzünk fel, az így összegyűlt információk később feldolgozásra kerülnek, ezáltal további ismeretekkel gyarapíthatjuk a már meglévőket. Segítségükkel nyílik lehetőség további módszerek kidolgozására a természet sokszínűségének megőrzése érdekében. Nem kis örömünkre rögtön az első leemelt odúban 11 széncinege fiókát találtunk. Az egymás hegyén-hátán kucorgó, már közvetlenül kirepülés előtti korban lévő alig néhány hetes apróságok megszámlálása nem kis feladatot jelentett a kíváncsiskodóknak. Fontos szabály, hogy ilyenkor a lehető legkisebb zavarással bolygassuk meg a család életét, így hamarosan visszaakasztottuk a megfelelő ágvillába az odút. Nagyjából egy óra alatt végeztünk a felméréssel, az eredmény magáért beszélt: a 20 odú közül 7-ben széncinegék, 2-ben kék cinegék, 3-ban az Afrikából nemrég érkezett örvös légykapók költöttek, néhányban lódarazsak és francia darazsak vertek tanyát, az utolsóban pedig egy mogyorós pele próbált bükklevelekből készült vackában minél mélyebbre bújni a tolakodó tekintetek elől.

Munkánk végeztével még egy rövid sétát tettünk a madárdalos Börzsönyben. A maradék néhány kilométert kényelmes tempóban jártuk meg, érintettük a Suta-berki-nyiladék és Bagoly-bükk határán álló koros tölgyest, majd egy sűrű csalitoson keresztül leereszkedtünk a kedves emlékeket idéző, szebb napokat látott Spartacus kulcsosházhoz. Innen nem messze tértünk rá egy rövid ideig az Országos Kéktúra Cseresnyés-patakot átszelő szakaszára. Már szemerkélő esőben mellőztük a szépséges Béla-rét patak-menti ligeterdejét. Bár most nem hallottuk, de ez a vidék az érdekes hangú berki tücsökmadár otthona is. A felhagyott legelőkön és kaszálókon fülemülék csattogtak a bokrokban és egy sordély énekelt a mezőn. Szerencsére a még aznap délután hihetetlen mennyiségben érkező csapadékból éppen hogy csak az elejét kaptuk a nyakunkba, időben értünk vissza túránk kiindulópontjához.

Mátéfy Szabolcs és Nagy Csaba

E cikk a Természetbarát Túrista Magazin 2010. júliusi számában jelent meg.

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Színes gyűrűk fekete gólyákon, avagy merre járnak a börzsönyi fekete gólyák?

A Börzsöny hegység egyik legjelentősebb madártani értéke a fekete gólya. A faj kutatása 1998-ban, az MME Börzsönyi Csoportja és a Duna-Ipoly Nemzeti Park együttműködésével indult meg. Az elmúlt években összesen kilenc revírt derítettünk fel, jelenleg 6-8 pár az állomány.

2002. évben csatlakoztunk az országos színes gyűrűzési programhoz, és azóta minden ismert fészekben színes gyűrűvel jelöljük a fiókákat (kivéve 2005. évben, amikor nem volt elég gyűrű). Eddig összesen 67, fehér alapon 4 fekete karakterrel ellátott, színes gyűrűs fióka hagyta el a Börzsönyt. A program sikere erősen függ a gyűrűs madarakat kereső és bejelentő madarászok szorgalmától. A börzsönyi gólyák szerencsére jó arányban, eddig 17-szer kerültek szem elé. Volt köztük olyan, amely többször is megmutatta magát, így összesen 11 madár adatait értékelhetjük. Egyik madarunk Itáliában valószínűleg lelövés áldozata lett, a többi észlelés élő, vonuló egyedre vonatkozik.

Nos, a legtöbb visszajelzés (összesen 11) Izraelből, a Jordán folyó völgy halastó rendszereiről érkezett. Ez a vonulási útvonal egyik állomása, ahol akár több hetet is elidőznek a feketególyák, sőt egy részük nem is vonul tovább. Tudjuk, hogy Afrikában, a Szahel övezet és az egyenlítő között töltik a telet, azonban ott sajnos nincs európai értelemben vett madarász hálózat, ezért gyűrű leolvasásról sem kapunk visszajelzést.

Egy Hont közelében 2007. évben kirepült madarunk nem kis meglepetést okozva a következő évben Gibraltárnál tűnt fel, a magyarországi fekete gólyák közül elsőként bizonyítva, hogy nem ragaszkodik a keleti (Boszporuszi) vonuló útvonalhoz. Másik, Bernecebaráti erdőségéből származó 2 éves gólyánk 2009. tavaszán Hollandiában mutatta magát, 2010. májusában és június elején pedig a skót tájon jelentkezett, sőt átrepült a Shetland-szigetekre is.

Nem csak a mi gólyáink keresnek másutt szerencsét, a múlt évben egy nálunk költő, idegen feketególya okozott izgalmat. A négy éves, Apatinnál kelt, szerb gyűrűs madár, párjával két helyen is fészket rakott a Börzsönyben és végül sikeresen kireptetett két fiókát. Már ez a két fióka is távcső elé került a Jordán folyó völgyében.

Kazi Róbert

.

.

.

.

.

A gombra kattintva a film elindul:

.

.

.

.

.

.

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A fehér gólya

A fehér gólya (tudományos nevén Ciconia ciconia) magyar népünk kedves, igen tisztelt madara. Elterjedési területe nem túl nagy: egész Európában 120 000-150 000 pár fészkel. Több helyen nem költ (Skandinávia, Olaszország, Brit-szigetek, Nyugat-Európa zöme), az öreg kontinensen kívül pedig csak Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában, valamint a Közép-Orosz-hátságig terjedő költőterületen fészkel.

Hazánkban szerencsére még elterjedt madár, községeink 60-70%-ában jelen van. A kontinensen fehér gólya nagyhatalomnak számít Magyarország, országos fészkelő állományunk 4800-5000 pár. Vannak olyan települések Somogy, Vas, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, ahol egy településen több tíz pár, akár 35-40 pár is költhet elszórt telepben!

Kedveli azokat a helyeket, ahol tovább él a hagyományos állattartó- és rétgazdálkodás, ugyanis fontos táplálkozó-helyei a vizes élőhelyek, rétek, kaszálók, legelők, parlagok. Az eredetileg fán költő fehér gólya az évszázadok alatt alkalmazkodott az emberi környezethez, egészen addig, hogy ma már szinte kizárólag emberi létesítményeken (villanyoszlop, tetőpárkány, kémény, víztorony stb.) épít fészket. Régebben szégyellni való volt, ha egy faluban nem fészkelt gólya, ugyanis áldást hozónak tartották a madarat a néphitben, így áldott helynek a gólyás falut.

Telelőterületéről, a trópusi Afrikából március második felében, április elején érkezik meg. Szeptember első felében már zömük elhagyja a magyar hont. Az utóbbi esztendőkben a madarászok egyre korábban érkező, egyre később elvonuló, sőt áttelelő egyedeit is megfigyelték. Többnyire április második felében, májusban teljes a fészekalj, ez 3-5 tojásból áll. Megközelítően egy hónapig kotlik a tojásokon, a fiókák pedig kikelésüket követően 8-9 hét múlva, általában júliusban teszik meg az első bizonytalan szárnycsapásokat. Ezután még 2 hét "gólyaiskola" következik a szülőkkel, majd a család feloszlik, és ki-ki megy a maga szerencséje után.

Tápláléka igen változatos: földigiliszta, bogarak, sáskák, szöcskék, szipolyok, halak, siklók, békák, rágcsálók stb. A friss kaszálást és szántást nagyon szereti, ilyenkor segít a gazdálkodónak a növény- és talajvédelemben, hiszen a biológiai védekezésbe nagyszerűen besegít. A vegyszerezést viszont nem szereti, sajnos ez a fiókák lassú, kínszenvedéses halálához is vezethet a mérgezett táplálékon keresztül.

Megkapta a legnemesebb, vagy veszélyeztetett madaraknak járó fokozottan védett természetvédelmi státuszt, így a madár egyedének, fészkének, fiókájának pusztítása egyaránt bűncselekménynek minősül, szigorú büntetést vonva maga után. Fontos védelmében a táplálkozó- területek, nedves élőhelyek, rétek, legelők fenntartása, megőrzése, be nem építése, valamint a biztonságos fészkelő helyek biztosítása.

Örvendetes a tény, hogy a környéken az utóbbi időben újra terjeszkedik a fehér gólya: Vácott - ahol nem is várnánk - több mint 10 éve költ egy pár (Kisvácon), Rádon költés nélküli madarak bukkantak föl, Vácrátóton 3-4 éve telepedett vissza és kezdett költésbe a legelőn egy pár, most pedig végre Sződön is újra visszafoglalta régi, több évtizede elhagyott élőhelyét egy pár a parókia kéményén. Kellemes házi feladat a nyári szünetre a gyermekeknek: figyelni, hogy vajon sikeresen költ-e a gólya újra falujukban, és vajon hány fiókát nevel föl? A madár úgy néz ki, hogy kotlik és köszöni szépen, jól érzi magát!

Rottenhoffer István

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Egy kerecsen sólyom élete 2007. április 15-től napjainkig

Dóra a legjobban ismert életúttal rendelkező, vadon élő kerecsensólyom. 2007 április 15-én kelt két testvérével, sérült madarak fiókájaként, amelyek az MME és a Börzsöny Alapítvány madármentő állomásán élnek. 26 napot töltöttek a volierben, ezalatt szüleik nevelték őket, megható gondossággal.

Még pihetollas korukban vad kerecsen családhoz lettek adoptálva, Csákvár közelében. Ekkor került rájuk ornitológiai valamint ún, PIT gyűrű ami a későbbi azonosítást lehetővé teszi.

Kirepülés előtt Dórát és Tónit a magyar-szlovák kerecsensólyom-védelmi LIFE program keretében műholdas jeladóval látták el a Bükki Nemzeti park és az MME szakemberei. Kirepülés után egy hónappal Szerbián át Romániába repült, majd vissza a fészekhez, de azonnal továbbment dél Szlovákiába és ott vert tanyát 2008. közepéig. Innen tett csillagtúrákat Ausztriába, Csehországba, Bosznia-Hercegovinába, Magyarországra.

Két hónapra tette át székhelyét a cseh Prerov környékére, majd visszatért Léva közelébe. Az alábbi linken jól nyomon követhetőek a műholdas jeladóval felszerelt kerecsenek mozgásai: (www.sakerlife.mme.hu/hu/gmap) A jeladója már egyre ritkábban adott, de 2009. tavaszán Magyarországról, Győr-Sopron-Moson megyéből jöttek a jelek. A Nemzeti Park szakemberei meg is találták Dórát aki már tojásokon kotlott, egy ugyanolyan fészkelőtálcában, amilyenből két éve kirepült.

A fiókák kelése után a Börzsöny Alapítvány kameracsapdájával dokumentáltuk az etetéseket. Így derült fény arra, hogy Dóra párja is PIT gyűrűt visel. A két fióka kirepülése után sikerült Dórát befogni, és leszerelni a hátáról a jeladót, a továbbiakban zavartalanul élheti az életét. Dóra lett az első kerecsen a világon, amelynek életútja a kikeléstől az első fészkelésig ismert!

Itt egy kis videót láthatnak Dóra fiókakori kihelyezéséről és fészekbeli életéről: (www.indavideo.hu/video/madarfeszek)

Kazi Róbert







Vissza a tartalomjegyzékhez!

Megtévesztő állatnevek

Gaál István (1877-1956), aki a kolozsvári majd a szegedi egyetem professzora volt és 1925-től nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Múzeum Őslénytárát vezette, 1936-ban megjelentette Természettudományi koholmányok c. könyvét. Ebben a Megtévesztő állatnevek c. fejezetben olvashatjuk a következőt:

„Az eddig fölsorolt megtévesztő elnevezések megváltoztatása bármennyire szükséges és hasznos, de egyiké sem olyan mértékben, mint a „kecskefejő” néven ismert, szelíd természetű, hasznos madár nevéé. Ennek a névnek megváltoztatása madarunk szempontjából a szó szoros értelmében életkérdés.

Mert kell-e mondanunk: ez a madár kecske, s általában semmiféle emlősállat megfejésével nem foglalkozott. Nevéhez (Caprimulgus, szószerint „kecskefejő”) a rossz megfigyelő régi korban azon a réven jutott, mert feltűnően széles a szája, tág a torka, s estefelé csakugyan a nyájak közelében szeret tartózkodni. Aminek, mint ma már biztosan tudjuk, az az egyszerű magyarázata, hogy a nyájat körüldongó rovarságot szokta tizedelni.

A sok ráillő elnevezés közül, amelyet Herman Ottó és Chernel István munkáiban összegyűjtve találunk, a „lappantyú” látszik a legalkalmasabbnak. Több jó tankönyvben már így is szerepel. Használjuk mi is minden esetben ezt.”

A madár tehát megmenekült, hogy a névváltoztatás által-e, az nehéz kérdés, és most jöhetnek az okos mai madarászok, akik megmondják, hogy vajon hány lappantyú volt az 1930-as években, Gaál István aggódása idején, és hány van ma? Esetleg a kecskefejőket is ide lehet számítani, hogy jobb legyen az eredmény.

Egy másik megtévesztő madárnév:

"A madártannal nem foglalkozó avatatlan szinte megütődik rajta, amikor azt hallja, hogy a „sárga rigó” név teljesen megtévesztő. Mert hiszen sárgának nagyon szép sárga ugyan, de rigónak - egyáltalán nem rigó! Bonctani sajátságai révén ez a madár a „Varjúszerű éneklők” csoportjába tartozik, vagyis a varjúnak, csókának, szajkónak, szarkának legközelebbi rokona. Az igaz rigókkal tehát csak távolabbi atyafiságban áll.

Mindezek ellenére nem könnyű a népdalainkban oly gyakran szereplő pompás madárnak ezt a nevét elfeledtetni. Pedig Herman Ottó kutatásai révén kiderült, hogy sok magyar vidéken sok más néven ismerik madarunkat. Népies, jó csengésű nevei közül „sármáringó”, „szolgabíró”, vagy akár az „aranymál” egészen elfogadható, illetőleg általánosan használható lenne, de az ornitológusok már a kissé hosszú „aranymálinkó” elnevezést fogadták el, s ezt használják műveikben.”

Ez is megfelel; így tehát most már emellett maradhatunk.

A mai madárhatározókban azonban csak a sárgarigót találjuk meg és hiába keressük az aranymált vagy az aranymálinkót, szolgabírót sem találunk.

Tarján Ferencné

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Pannongyík előfordulása a Börzsönyben

A vakondokgyíkfélék családjának több száz faja ismeretes a világon. Ebből az érdekes állatcsoportból mindössze egyetlen faj található hazánkban a pannon, vagy magyar gyík. Ezt a kis gyíkocskát elsőként kiváló természettudósunk, Kitaibel Pál írta le először l797-ben. Ezért először az Ablepharus pannonicus, később a felfedező tiszteletére az Ablepharus kitaibelii rendszertani nevet kapta. A magyar gyík előfordul még Kis-Ázsiában és Európa több országában, így Romániában, Dél-Szlovákiában és néhány balkáni országban.

Hazánkban leginkább Budapest környékén található, de szigetszerűen az ország más területein is előfordul, főként a Bakonyban, a Cserhát vidékén, a Vértesben, és különös módon a Kecskemét környéki homokpusztákon is megtalálták.

Több mint harminc esztendő telt el azóta, hogy először találkoztam ezzel a gyíkocskával, de az első találkozás élménye még ma is elevenen él emlékezetemben. A Cserhát egyik déli lejtésű hegyoldalán kapaszkodtunk felfelé, nagyokat szippantottunk a kora tavaszi levegőből, amikor lépteink zajára egy kis gyík igyekezet eltűnni a falevelek között. Gyorsan utánakaptam. Felmarkoltam a faleveleket, s ujjaimat óvatosan szétnyitva megláttam életem első magyar gyíkját.  Hogy biztos legyek a meghatározásban, elvittem a gyíkot Schmidt Egonhoz, a Magyar Madártani Intézet tudományos főmunkatársához. Kiderült hogy valóban magyar gyíkot fogtunk, ráadásul olyan helyről került elő, ahonnét még nem ismerték előfordulását.

  Azóta, madarászás közben, többször találkoztam ezzel a ritka állattal. Legutóbb 2007. május 13-án a Börzsöny egyik védett területén láttam öt példányt, egy viszonylag kis területen, ami nagyobb populációt sejtet.

A magyar gyík már külső megjelenésében is nagyban különbözik hazai rokonaitól, inkább hasonlít egy kis kígyóra, mint az erdőszélén gyorsan tovairamló zöld- vagy fürge gyíkra.

Hazánkban a legkisebb és a legfinomabb felépítésű gyíkocska, hossza mindössze 9-11 cm. Vékony teste bronzosan fénylő, vörhenyes barna színben pompázik. Szemétől mindkét oldalán sötétbarna sujtás húzódik. Jellegzetesen apró lábai vannak, amelyek már nem képesek betölteni funkciójukat, ezért az állatka gyakran pihenteti, menekülés közben testéhez szorítja, és kígyózó mozdulatokkal igyekszik eltűnni a fű között. Fejlődéstörténetileg mintegy átmenetet képez a fürge gyík és a lábatlan gyík között. Szemhéjuk összenőtt, ezért furcsa, merev pillantásuk van, mint a kígyóknak.

A magyar gyík élőhelyének a meleg, napsütötte, gyér fűvel és bokorral benőtt sziklás hegyoldalakat, erdei tisztásokat választja. Kora tavasszal bújik elő téli rejtekéből. Ilyenkor találkozhatunk vele, mert később a felnövekvő aljnövényzetben már nehéz észrevenni. Táplálékát apró rovarok, elsősorban puhatestű pókok alkotják.

A magyar gyík jelentős állatföldrajzi ritkaságnak számít, ezért értékes természeti kincsünk. Mindent meg kell tennünk, hogy egyre ritkuló állományát megőrizzük és megóvjuk az utókornak. Ritkasága miatt a szigorúan védett állatok közé tartozik.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A globális felmelegedés Magyarországon

Az elmúlt években Európa nagy részén - így hazánkban is - többször tapasztalhattunk az átlagostól eltérő időjárási viszonyokat. Szárazság, majd özönvízszerű esőzések, később árvizek pusztítottak. Az éghajlatra természetes és emberi tényezők (antropogén hatás) is hatnak: a nap, a vulkánok aktivitása, a Föld pályájának változása, az üvegházhatású gázok koncentrációja mind hatással vannak rá.

Elsősorban a nagyobb szárazság és az édesvízkészletek relatív hiánya miatt lehetnek negatív következményei Magyarországra nézve a globális felmelegedésnek. Gyakoribbá válhatnak az extrém időjárási események is, és ugyancsak kedvezőtlen, hogy a kevés csapadék is egyenetlenebbül oszlik majd el: hetekig szárazság van, később pedig hirtelen zúdul majd ránk kiadós eső, ami sokkal nagyobb károkat okozhat, mint az eddigi csapadékhullás.

Világszerte az átlaghőmérséklet növekedése várható a közeljövőben, ami nem csak a forróság növekedését jelenti, hanem egyre gyakoribb szélsőséges időjárást is magával vonz, vagyis emelkedik a természeti katasztrófák előfordulásának veszélye. Hazánkban természetesen nem hurrikánokra kell számítani, sőt a Kárpát-medence miatt a szelek sem lehetnek olyan erősek országunkban, mint más helyeken, de a forróság, az özönvízszerű esőzések, szárazság problémája minket is nagyban érint, illetve érinteni fog. Tény azonban, hogy a világon talán Európát érinti majd legkevésbé a globális felmelegedés veszélye a többi kontinenshez képest, sőt, Európában a lehűlés sem teljesen kizárt.

A növekvő szárazság a mediterrán térséget és nagyjából Magyarországot is érintheti, miközben a felmelegedés az extrém időjárási események gyakoriságának növekedésével is járhat. Ezt példázza a 2000-es tiszai, a 2002-es dunai árvíz, s arról is szó lehet, hogy a kevesebb csapadék sokkal egyenetlenebbül oszlik majd meg. Vagyis hirtelen zúdul majd ránk eső vagy havazás, aminek sokkal nagyobbak a kárai, mint az eddigi csapadékhullásnak.

Magyarország számára a szárazság növekedése különösen azért súlyos lehetőség, mert hazánk édesvízkészletei viszonylag kritikus állapotban vannak. Egyes felmérések szerint mi egyedül vagyunk Európában, ahol olyan a vízgazdálkodás e tekintetben vizsgált helyzete, mint Afrika legsúlyosabban érintett övezeteiben. Mindez a vízkészletek fokozottabb védelmére inti a döntéshozókat.

A globális felmelegedés időszakának elején Magyarországon erősebben érzékelhető, illetve lesz érzékelhető a hőmérséklet változás. Egy kutatás szerint az elmúlt 100 évben a Földön 0,7 Celsius fokkal lett melegebb az átlaghőmérséklet, míg ez az érték Magyarországon 1 fokra tehető. Az adatok alapján a következő 100 évben 1,5-8 °C-al növekedhet az átlaghőmérséklet hazánkban. A globális felmelegedéssel járó esőzések Magyarország mezőgazdaságának még hasznos is lesz, amennyiben eloszlása egyenletes lesz, de erre sajnos nincs sok esély.

Habár egyre köztudottabb tény a globális felmelegedés veszélye, egyelőre a döntéshozók jól hangzó terveknél és ígéreteknél nem tesznek többet a helyzet kezelése érdekében.

Magyarországon létrejött egy úgynevezett Globális Klímaváltozás Program, amit a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Főosztálya hozott létre. A project célja a „változás-hatás-válaszadás” (VAHAVA) folyamatok elemzése, vizsgálása. Munkájukat alapvetően a meteorológiai kutatásokra, eredményekre alapozzák. Megállapították, további melegedésre és szárazságra kell felkészülni. Ezt a tendenciát szélsőséges időjárási jelenségek kísérhetik. Mindezek komoly előkészületeket kívánnak az agrárium több ágazatában a növénytermesztéstől az erdészeten át az állattartásig, de számos egyéb területen – az árvíz- és belvízvédelemben, az ivóvíz-ellátásban, a közegészségügyben, a katasztrófavédelemben, az építésügyben és másutt – megfelelő alkalmazkodási intézkedéseket kell tenni. Erre vonatkozó javaslataikat kidolgozták és közretették.

Lényeges a döntéshozók, az önkormányzatok, a vállalkozók és a lakosság megfelelő felkészítése, hiteles tájékoztatása, megfelelő információkkal való ellátása.

Ugyanakkor hazánknak hozzá kell járulnia a globális klímaváltozás további megfékezéséhez. Ehhez a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését kell elérni: Magyarország kiotói vállalásai egyelőre teljesülnek, de hosszabb távon szükséges az alternatív erőforrások fokozottabb bevonása az energia-ellátásba. Komoly tartalékok rejlenek az energiatakarékosságban és az energia-hatékonysági fejlesztésekben is. Mindezek konkrét gazdasági haszonnal is járnak: a fajlagos energia-felhasználás csökkentése javítja a termelékenységet, fokozza az energia-ellátás biztonságát és csökkenti hazánk függését az energiaimporttól. Mindezekre a megoldást a program egy magas szintű jogszabály, a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia létrehozásában látja. Ebben a klímakutatók megállapítják, hogy az éghajlatváltozás a magyar nemzetgazdaságot fenyegető, cselekvésre kényszerítő kockázat. A megváltozó hőmérséklet- és csapadékviszonyok, az évszakok lehetséges eltolódása, az időjárási szélsőségek valószínűsíthető gyarapodása egyaránt veszélyeztetik természeti értékeinket, vizeinket, az élővilágot, erdőinket, a mezőgazdasági terméshozamokat, építményeinket, lakókörnyezetünket és nem utolsó sorban a Kárpát-medencében élők egészségét, életminőségét és jólétét. Az éghajlat változásának lehetnek ugyan esetleges előnyei is, ám ezek kihasználása körültekintő és tervszerű alkalmazkodást igényel. A szakemberek aggodalmuknak adnak hangot azzal kapcsolatban, hogy – a VAHAVA Program nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő tudás-szintetizálási eredményei ellenére – a hazai döntéshozatali mechanizmusok továbbra sem nyíltak meg az éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek és információk előtt. Az éghajlatváltozás – mint módosuló feltételrendszer – szempontjai nem jelennek meg döntéshozatalokban, az ágazati stratégiákban és a középtávú tervezésben sem. A kutatók megállapítják, hogy a globális klímaváltozással összefüggő hazai hatásokat és az erre adandó válaszokat kutató, összefogó VAHAVA Program az elmúlt években felsorakoztatott és együttes cselekvésre hangolt egy kompetens szakembergárdát. E szakmai csoport készen áll az éghajlatváltozás egyes koncepcionális kérdéseinek kidolgozására, megvitatására és érdemben közreműködhet a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia elfogadtatásában és végrehajtásának szervezésében is.

2012-ben jár le a Kiotói egyezmény, mely Magyarországnak 6%-os kibocsátás-csökkentést tesz kötelezővé hat üvegházhatást okozó gázra vonatkozóan, 2008-2012-es évek átlagában. Ezt az egyezményt hazánk 2002-ben írta alá. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) adatai szerint Magyarország a bázisidőszakban szén-dioxid-egyenértékben kifejezve átlagosan 111 millió tonnát bocsátott ki évente. 2010-ben 97,2 millió tonna kerül majd a levegőbe hazánkból.

Egy ENSZ jelentés szerint ökológiailag Magyarország a legmagasabb sérülékenységi területbe tartozik. A magyarországi átlaghőmérséklet növekedése majdnem másfélszer gyorsabb a globális klímaváltozás mértékénél. Egyenetlenül oszlik el az a kevés csapadék is, ami hullik. A hirtelen lezúduló eső nagyobb károkat fog okozni a jövőben. Az árvizek erősödésének orvoslására hazánkban a tudósok az Új Vásárhelyi-terv megvalósítását szorgalmazzák. 1968. óta, mióta a Kékes-tetőn mérik a lehullott csapadékot, a Kékesen soha ilyen kevés hó nem esett. 2007. telén két alkalommal esett hó. Az is csak egy-egy napra maradt meg. Magyarországon egy elsivatagosodási folyamat figyelhető meg. Európában Magyarország a legveszélyeztetettebb a csapadékmennyiség csökkenésének szempontjából. A Duna-Tisza közén a talajvízszint jelentősen, helyenként 6-7 méterrel csökkent. A nem megfelelő öntözés miatt mintegy 10 000 négyzetkilométer nagyságú területet elsivatagosodás fenyeget. Személyes tapasztalataim is alátámasztják a jelentést: az Orgoványi Tájvédelmi Körzet területén található tavak vízszintje évről évre kisebb lett, 2007-re teljesen kiszáradtak.

A vándorállatok biológiai órája is rosszabbul jár a globális felmelegedés miatt, és ezért számos faj veszélybe kerülhet az ENSZ szerint. Az éghajlatváltozás miatt elmosódnak az évszakok közötti határok, a költöző állatok ezért gyakran nem akkor indulnak, amikor kellene, vagy egyáltalán nem is vándorolnak már el. Ebből adódóan életveszélybe is kerülhetnek. Megdöbbentő adatok szerint a globális felmelegedés miatt a vártnál jóval korábban megjelent egyes állat- és növényfajok pusztulása, kihalása is.

Bár komoly beruházásokat igényelne a globális felmelegedést kiváltó széndioxid föld alatti elhelyezése és környezetvédelmi kockázata is volna, mégis jó megoldásnak tartanák a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) kutatói, akik például bányákban, vagy meddő szénhidrogén-kutakban helyeznék el az üvegházhatást okozó gázt. Bár egy ilyen új technológia meghonosítása nagyon komoly, milliárdos beruházást igényel, amely önmagában egyetlen vállalatnak sem érné meg, az emisszió-kereskedelemmel, vagyis a cégek számára kiosztott széndioxid-kibocsátási kvóták adás-vételével ebben is érdekeltté válhatnak a vállalatok. A széndioxid föld alatti tárolásának persze vannak kockázatai és vitatható pontjai is. Igazi megoldást egy olyan ipari technológiaváltás jelentene, amely környezetbarát módszerekkel helyettesítené a széndioxidot termelő folyamatokat.

A globális felmelegedés miatt jobban kell alkalmazkodnunk környezetünkhöz, például kevesebb energiát kellene felhasználnunk a jövőben. Egy EU bizottsági jelentés szerint a következő évtizedekben Dél-Európa pokollá fog változni, ahol tízezrek halnak majd bele a hőhullámokba. A jelentés szerint Magyarországra is ezek a tények fognak vonatkozni.

A globális felmelegedés miatt megnő az erdő- illetve bozóttüzek mértéke, de sok más terület mellett az egészségügyre is hatással lesz: gyakoribbá válhatnak az állati közvetítők okozta megbetegedések, és az allergén növényfajok virágzásának kezdete is módosul.

Habár Al Gore Kellemetlen Igazság című filmje főként az Amerikai Egyesült Államoknak szól, azért sok adat és a következmények nagy része minket is érint, hiszen ez egy globális probléma. Üzenete minden népnek és minden egyes embernek szól: ideje fontolóra venni, hogy mi a fontosabb, a pénz vagy a bolygónk. Igaz, a globális felmelegedést megakadályozni már nem lehet, de minden lehetőt meg kell tennünk a mértékének csökkentésére, a folyamat lassítására, illetve meg kell tanulnunk alkalmazkodni, együtt élni vele.

A kulcsszavak tehát a csökkentés, (kevesebb káros anyagot kell a levegőbe juttatni) és az alkalmazkodás (a megváltozott klíma által felkínált új feltételekhez az élet szinte minden területén aktív alkalmazkodás szükséges).

Kazi Dorottya

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Napfürdőzés a felhők felett

Egy viszonylag ritka, szép jelenségről szeretnék beszámolni, amely december közepén alakult ki a Kárpát-medencében.

Ilyenkor télen előfordul, hogy anticiklon (leszálló légmozgások) hatására nedves, ködös, hideg levegő telepszik egész hazánkra. A légmozgás mérsékelt, front nincs felettünk, ez pedig kedvez a köd képződésének, amely az egész nap folyamán megmarad, nem oszlik fel. Az anticiklon miatt a magasban melegedés zajlik, viszont az alacsonyabb részeket nyirkos „hidegpárna” üli meg. Ebben az időszakban akár egy hétig sem látjuk a Napot, folyamatosan szürke és lehangoló felettünk az ég, valamint meglehetősen hideg, nulla és mínusz 1-2 °C körüli hőmérséklet uralkodik. Az ember azt gondolná, hogy mindjárt elered az eső, vagy hullani kezd a hó, pedig csak kb. 300-400 m vastagon telepszik ránk ez az ún. rétegfelhőzet. A talaj közelében 1-2 kilométer a látótávolság (párás, helyenként ködös), míg néhány száz méterrel felettünk elkezdődik a ködfelhő alsó része, ami egészen kb. 600-800 m magasságig húzódik. Ebben a zónában sűrű köd van, kiérve a ködfelhőből azonban csodálatos élményben lehet részünk. Tiszta kék ég és napsütés fogad minket, a gomolygó, fehér felhőtengerből pedig mint szigetek bukkannak ki a magasabb hegygerincek, csúcsok. Érdemes ilyenkor egy sétát tenni hegyeink, pl. a Börzsöny magasabb részein.

December egyik hétvégéjén (2006. dec.12), egy kiterjedt anticiklon hatására ez az időjárási helyzet alakult ki, ezért vállamra kaptam hátizsákomat, és nekiindultam a Börzsönynek azzal a reménnyel, hogy napfürdőzésben lehet részem. Kíváncsi voltam, hogy a madarak hogyan reagálnak erre a fordított hőmérsékleti rétegződésre (lent fagy, fent viszont tavasz van).

Királyréten -3.5 °C és zúzmara fogadott. Ahogy haladtam felfelé a Taxi- nyiladékon, egyre inkább elborított mindent a rengeteg fagyott „tűkristály”, minden ágon, levélen ott kapaszkodtak. Benne voltam a felhőben. Madármozgás nemigen volt; néhány cinkecsapattal és a tölgyön lévő sárga fagyöngyökkel táplálkozó léprigókkal találkoztam. Az Inóci-bánya felett – 600m környékén – azonban ritkulni kezdett a köd, majd hirtelen kiérkeztem  a fagyos, fehér zónából. Ragyogó kék ég, napsütés és páratlan látási viszonyok közé érkeztem. A hőmérséklet pillanatok alatt (tíz-húsz méterrel magasabban) felszökött +7 °C-ra! A Magas-Tax oldalában néhány helyen füttyöngetett a csuszka, dobolt a harkály és egy fehérhátú fakopáncsot is láttam. Hollópár mozgott, a rovarok is elő-elő jöttek, valamint sok cinke- és egy meggyvágócsapattal is összefutottam. Egyszóval jóval aktívabb madármozgást tapasztaltam  a lenti szürke részekhez képest.

A Csóványosról kivételesen szép látvány tárult: az Oltár-patak szurdoka, a túloldalt álló gerinc (Kövi-rózsás) csak úgy, mint a Nagyhideg-hegy karnyújtásnyira volt. A lent elterülő felhőtengerből előtűnt – mint valami sziget – a Dobogókő és a Pilis gerince. A Naszályból csak egy piciny rész emelkedett ki, körülötte a gomolygó, fehér tenger. Látni lehetett még a Gerecsét, Mátrát, a szlovák hegyeket (pl. Javorost, Fátrát) és a panoráma csúcsát: a havas Alacsony-  és  Magas-Tátrát.

A Börzsöny minden évszakban sok élményt ad, de a panoráma talán ilyenkor a legkülönlegesebb és a legszebb is egyben.  Aki még nem látta ezt a jelenséget, az mindenképp másszon fel ekkor a csúcsra, mert maradandó élményeket szerezhet.

Potyó Imre

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A magyarföldi husáng

A magyarföldi husángot (Ferula sadleriana) a XVIII. és a XIX. század fordulóján találta meg és gyűjtötte be Kitaibel Pál, a Pilis délkeleti részén, a Kárpát-medence hat pontján maradt fenn napjainkra. A hat populáció közül négy Magyarország területén található (a Pilis-tetőn, a Börzsönyben, a Bükk hegységben, a Gerecsében), egy Szlovákia területén (a Tornai Karszton), és egy Erdélyben (a Tordai-hasadékban).

Élőhelye száraz, meleg, délies kitettségű, mészkő vagy andezit alapkőzetű sziklaerdőkben, -cserjésekben, -gyepekben. A növény 1.5-2 m magas, szára hengeres, erőteljes, belül üreges, felső részében sokágú. Levele többszörösen szárnyalt, nagy, levélhüvelye erősen felfújt. Leveleinek sallangjai szálasak, laposak, a levélcimpák 1-3 cm hosszúak, 1-3 mm szélesek, szélükön finoman érdes-fűrészesek. A 9 cm átmérőjű sátorvirágzatot sárga virágok alkotják. Virágzás június, július. Az oldalernyők átellenesek vagy örvösek, sem gallér-, sem gallérka levelei nincsenek. A termés lapos, tojásdad, 7-10 mm hosszú, kopasz ikerkaszat, keskeny, szárnyas szegéllyel és 3-3 kiemelkedő háti bordával. Illóolaj tartalmú.

Fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke: 250 000 forint. A börzsönyi populációt már kipusztultnak hitték, 2001-ben találta meg ismét Békefi András. Legfeljebb húsz tőből álló börzsönyi állományát a muflonok, kecskék rágása és a vaddisznók túrása veszélyezteti. A Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány vadkár elleni kerítést épített, evvel igyekszik megóvni a populációt.

Kazi Róbert

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A gödi Homoksziget és a Dunát kísérő ártér madárvilága

A gödi Homoksziget a Duna bal partja közelében az 1668 és 1670-es folyamkilométer között fekszik. A terület 1997. január 1-től országos jelentőségű természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. Különlegessége, hogy viszonylag érintetlenül áll az ártér élővilága mind a Homokszigeten, mind pedig a part menti erdősávban, hiszen erdőgazdálkodás nem folyik a területen, így az természet közeli állapotban fennmaradhatott.

Természetvédelmi jelentőségét elsősorban az itt kialakult erdőállomány, valamint a telelő, vonuló és fészkelő madarak faj- és egyedszáma adja. A Homoksziget és a Dunát kísérő ártér jellegzetes növénytársulása a puhafás ligeterdő. Domináns fafajai a fehér fűz és a fehér nyár. A magasabb fekvésű részeken a keményfás ligeterdő elemei is megjelennek, de nem alkotnak kiterjedt társulást.

Fészkelő madárfajok:
területünkön az elmúlt tíz év megfigyelései alapján mintegy 118 madárfajt jegyeztünk fel. Ezek egy része átvonuló, vagy pedig téli vendég. Jelentős az itt fészkelő madarak száma is, 48 faj költéséről tudunk. Az ártérre jellemző madarak nagy része megtalálható, hiszen viszonylag széles sávban és természet közeli állapotban fennmaradtak a madarak számára fontos élőhelyek.

Főleg az énekesmadarak képviseltetik magukat nagy sűrűségben. Gyakori fészkelőnek számítanak a különféle cinegék, úgymint a széncinege, kék cinege, de az őszapó is talál magának alkalmas költő helyet. A Homokszigeten 2005. kora tavaszán 25 db B- típusú odúból álló telepet hoztak létre, amit azóta nagy százalékban használnak ki a cinkék. Az énekes- és fekete rigó szintén gyakorinak mondható, de folytatni lehet a sort a jellemzőbb énekes fajokkal, úgymint a fülemüle, vörösbegy, csilpcsalpfüzike, csuszka, sárgarigó, kerti geze, rövidkarmú fakusz, barátka, pintyfélék stb. Korábban az árteret határoló nádas-, füzes mozaikos élőhelyen még mielőtt beépítették, költött a tövisszúró gébics is. Ugyanez a helyzet a nádirigóval, vízityúkkal, törpe gémmel és az énekes nádiposzátával is. Érdemes megemlíteni, hogy az Ilka-patak és a Duna között elterülő változatos és kevésbé zavart területen, rendszeresen fészkel a mezei poszáta és a cigánycsuk.

A harkályok csaknem minden hazai faja megtalálható (kivétel a fokozottan védett fehérhátú fakopáncs). Örvendetes, hogy a fekete harkály néhány (2-3) párban rendszeresen költ a Homokszigeten, alkalmanként pedig a gödi Biológiai Kutatóállomás mellett fekvő ártéren telepszik meg. A közép fakopáncs és a nyaktekercs szintén jelen van a költési időszakban.

A ragadozó madarak közül az egerészölyv alkalmi, a karvaly pedig rendszeres fészkelőnek számít. A macskabagoly költését is regisztráltuk.

Ki kell emelni a színpompás jégmadarat, amely 1 párban fészkel a Homoksziget meredek partoldalában.  Az utóbbi év tavaszán pedig megjelent egy kék galamb, melynek költését azonban még nem sikerült bizonyítani.

Vonuló és itt telelő madárfajok:
vonulási időszakban szintén sok madár keresi fel a gödi Duna-szakaszt. Nyár végén megindul az énekesmadarak vonulása és rendszeresen megjelennek a kiváló táplálkozó területet jelentő ártéren. Ilyenkor mindenütt megfigyelhetjük a légykapókat (örvös-, kormos- és szürke légykapó), füzikéket (sisegő- és fitisz füzike), barát- és fenyves cinegéket, királykákat, a vízparton cankókat (pl. billegető- és erdei cankót), a Dunán pedig különféle récéket: böjti-, kendermagos-, tőkés réce (utóbbi költő faj is). Kiemelném a nagy- és kis kócsagot, mint ritka kóborlót a területen.

A Homokszigetről és a Szentendrei-sziget felöl két-két sarkantyú nyúlik a vízbe, melyen közepes és kis vízállásnál nagy csapatokban pihennek a madarak. A gödi Duna-szakaszon késő ősszel és télen főként bukó récékkel (kerce-, kontyos-, barát réce), valamint kisebb számban csörgő réce csapatokkal, bukókkal, búvárokkal, kormoránokkal, vöcskökkel (kis- és búbos vöcsökkel) és gémfélékkel találkozhatunk. Az itt telelő északi récék és társaik száma nagymértékben függ a hőmérséklettől és a Duna vízállásától. Míg például 2004 decemberében 80-100 pld kontyos réce tartózkodott a sarkantyúk közelében, addig az idei tartósan enyhe, hómentes időszakban jóval kisebb csapatokat lehetett megfigyelni (maximum 50 pld).

Kis számban, de rendszeresen megjelenő érdekesebb fajok: a kis- és nagy bukó, északi- és ritkábban a sarki búvár. A búvárokból szinte mindig egyet látni, csak egyetlen egy esetben észleltem együtt két példányt (északi búvárt).

A kavicsos parton alkalmanként feltűnik a hegyi billegető, de ne feledkezzünk meg az ártérről, ahol ilyenkor nagy számban telelnek a fenyő- és szőlő rigók, fenyőpintyek, süvöltők, csíz csapatok stb.

Érdekes megfigyelések:
egyes években hatalmas madártömegeket lehet látni. Például 1997. decemberében több mint 1 000 pld tőkés réce pihent és táplálkozott a területen, és ugyanebben a hónapban egy kb. 900-as kormorán csapat szállt át Budapest felől, északi irányba. 1998. januárjában pedig 11 pld nagy bukót láttunk a Homokszigeti sarkantyúnál. Azóta már csak elvétve találkozni ezzel a szép madárral.

2004. decemberében 8 pld kis bukó mozgott együtt, valamint egy nagy kócsag vadászott az Ilka- patak torkolatánál. 2006. őszén egy 7 példányból álló énekes hattyú csapat tartózkodott a gödi Dunán. Egy alkalommal néhány füstös récét is megfigyeltünk. A réti sas szintén megjelenik a területen, de láttak már vándorsólymot is. Egy egészen friss megfigyelés: 2007. március 2-án kb. 140 pld kerce réce húzott be éjszakázni a túlparton lévő sarkantyúkhoz.

Bokor Péter, Berty Mihály, Potyó Imre

Vissza a tartalomjegyzékhez!

A titokzatos madár

Vannak olyan madárfajok, melyek „hozzánőttek” az emberek szívéhez. Ilyen madár a kakukk is, melyet legalább hallomásból mindenki ismer, de életmódjáról keveset tudnak.

Régen az emberek azt hitték, hogy a kakukk télen karvallyá változik. Ennek valóság alapja az lehet, hogy a két madár színezete és az alsó testük keresztsávos mintázata hasonlít egymásra. Sőt a hím karvaly még nagyságra sem tér el jelentősen a kakukktól, ezért röptükben felületesen szemlélve könnyen összetéveszthetők. Mivel a kakukk ősszel elvonul, a karvaly pedig a hideg idő közeledésével az emberi települések közelébe húzódik, az emberek úgy gondolták, hogy a rovarok eltűnése miatt a kakukk karvallyá változik és télen verebekkel táplálkozik.

Bizonyára arról is sokan hallottak már, hogy a kakukk a szokványostól eltérően szaporodik. De hogyan? Ezen a téren már nagy a bizonytalanság. A kakukk április közepén érkezik vissza Afrikai téli szállásáról és hamarosan „mostoha” szülőt keres leendő fiókái számára. Ilyenkor lustán, ráérősen üldögél valami jó kilátást nyújtó villanypóznán, egy száraz faágon és látszólag közömbösen tekint végig a tájon. Az énekes madarak nyugodtan építik fészküket, miközben a kakukk árgus szemekkel figyeli minden mozdulatukat, s alig várja, hogy elkészüljön a fészek és megkezdődjön a tojásrakás. Amikor ez megtörténik, akkor óvatosan megközelíti a kiszemelt fészket, gyorsan elhelyez egy tojást benne, majd az ottlévőkből kivesz egyet és sürgősen távozik a környékről. Ezt a műveletet akkor is elvégzi, ha történetesen a fészek tulajdonosai felfedezik őt és hangos rikácsolással próbálják elűzni otthonuk közeléből. A madarak azzal, hogy a kakukk eltávozott a fészektől, befejezettnek tekintik az eseményt és nem is sejtik, hogy idegen tojást melengetnek a fészkükben.

Persze nem könnyű észrevenni a tojáscserét, mert a kakukk rendkívüli módon alkalmazkodott parazita életmódjához. Erre mi sem jellemzőbb mint az, hogy közel száz madárfaj fészkében találtak már kakukk tojást, melyek színre, mintára, de még nagyságra is megtévesztően hasonlítottak a gazdamadár tojásaihoz. A kakukk tojó az elhelyezett tojásaival többé már nem törődik, azt teljesen a dajkamadarak gondjaira bízza.

Nem kell félteni azonban a kis kakukkot, mert a természet sok olyan előnyös tulajdonsággal ruházta fel, ami már tojáshéjon belül érvényre jut. Általában valamivel előbb, de legalábbis egy időben kel ki a tojásból mostoha testvéreivel.A kakukk fióka alig bújik ki a tojásból, máris igyekszik megszabadulni fészektestvéreitől. A tojások vagy a fiókák alá furakszik és addig nem nyugszik amíg ki nem tolja őket a fészekből. Amikor egyedül maradt már csak a növekedéssel törődik. A mostoha szülők eredetileg négy- öt fiókának elegendő táplálékot gyömöszölnek az örökké éhes kakukk fióka tágra nyílt csőrébe.

Ennek megfelelően a kakukk fióka gyorsan növekszik. Hamarosan elhagyja szűk otthonát, majd egy közeli faágra helyezkedik, ahol mostohái tovább etetik. Ilyenkor előfordul az a groteszk eset, amikor a mostoha szülők csak úgy tudják megetetni nagyra nőt csemetéjüket, hogy annak hátára szállnak.

Egy kakukk fióka felcseperedése egy másik madár fiókáinak pusztulásával jár, de mivel a kakukk mindig tömegfajok fészkeibe rakja tojását, így a faj fennmaradását semmiképpen nem veszélyezteti! Viszont a kakukk azon kevés madaraink közé tartozik, melyek képesek elfogyasztani azokat a szőrös hernyókat, nagytestű kártevő rovarokat, amire a kis énekesmadarak képtelenek.

Ha az erdőn, mezőn kakukkal találkozunk, a világért se haragudjunk rá, hiszen hazánkban az egyetlen olyan madár, melyet a természet ilyen különös életmóddal ruházott fel.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!

Ritka madarak Sződligeten

Az elmúlt esztendőben (2005.) több ritka madarat figyeltünk meg Sződliget környékén, ami jól jelzi községünk természeti adottságait, hiszen ezek a madarak azért pihentek meg itt, mert alkalmas élőhelyet találtak.

Áprilisban még a horgászoknak is feltűnt az a két gyönyörű réce, melyek a Rákos-patak torkolatánál és a csónakkikötő öböl környékén tartózkodott. Nem csoda, hiszen a mandarinréce és a kisasszonyréce (karolinai récének is hívják) a világ legszebb díszrécéi közé tartozik.

A mandarinréce hím meglehetősen tarka színezetű madár. Csőre piros, feje vörhenyes, szemsávja fehér, a nyaka narancssárga színű. Jellegzetessége, hogy a szárnyán hátul felálló „tollvitorlát” visel. Kelet-Ázsiai elterjedésű faj. Európában csak Angliában élnek félvad példányai.

A kisasszonyréce hím feje és teste fémesen csillogó kék és zöld színben pompázik, attól függően, hogy milyen irányból éri a fény a tollazatát. A fejét fehér csíkok díszítik, a melle sárgás, vörhenyes színnel tarkított. Elterjedési területe Észak-Amerika, Kanada déli része, egészen Kubáig. Európában szabadon nem él, szépsége miatt gyakran tartják fogságban díszmadárként. A Sződligeten megfigyelt példányok is bizonyára fogságból szöktek meg, de szemmel láthatóan jól érezték magukat a szabad világban.

Augusztusi hónap tartogatta az igazi meglepetést, erre már a madártannal foglalkozó szakemberek is felfigyeltek, egy átvedlő hím pehelyréce jelent meg a Dunán, és néhány napot itt töltött Sződliget környékén. Ez a madár a távoli Északi-tengerek lakója. Magyarországon ritka téli vendég, de ilyen korai időszakban talán még soha nem figyelték meg. Évek múlhatnak el, amíg a pehelyréce ismét ellátogat a sződligeti Duna szakaszra.

Egy terület madártani értékét nem igazán ezek a ritka madárfajok jelentik, ezek egyszer itt vannak, azután évekig nem látjuk őket. A tudomány számára értékes adatokat szolgáltatnak, és bizonyítják azt is, hogy a környék fontos szerepet tölt be a madarak életében. Az igazi értéket azonban azok a madarak jelentik, amelyek állandóan itt tartózkodnak, vagy rendszeresen visszatérnek – vonuló madarak – és itt fészkelnek. Amikor kimegyünk sétálni az erdőbe, ezekkel a madarakkal találkozunk, s ha nem is látjuk őket, gyönyörű énekük akkor is eljut hozzánk.

Az elmúlt esztendőben sikerült olyan madarak fészkelését megfigyelnünk, amelyek létezéséről csak régi elbeszélések szóltak. Megtaláltuk a parlagi pityer fészkét a Debegió-hegy környékén, a réti tücsökmadár a patak mellett az egyik nedves réten költött, a Floch erdőben pedig rábukkantunk a gyönyörű, fokozottan védett jégmadár költő üregére. Ezek a nagyon eltérő élőhelyet igénylő madárfajok előfordulásai bizonyítják, hogy Sződliget határában milyen változatos biotópok alakultak ki az évszázadok során. Amíg ezek a mozaikszerűen elhelyezkedő természetes élőhelyek megmaradnak, addig bízhatunk a gazdag állat- és növényvilág fennmaradásában.
Mindez nagyrészt rajtunk, embereken múlik.

Dénes János

Vissza a tartalomjegyzékhez!


Ajánlott felbontás: min. 1024*768
Névtelen 1