2015. december 6.
Téli madár gyűrűzés a Tábor-réten

Téli madár gyűrűzésünk már hagyományosnak tekinthető, melynek helyszíne a nyári madarász táborok otthona, a Bajdázói-rét. Ezt az alkalmat minden évben Helyi Csoportunk és a madarász tábor egyik alapítója, volt titkárunk Brellos Tamás emlékének szenteljük, akit életében a "Börzsöny Ügyvédjének" is neveztek ismerősei.
Kicsit ködös, nyirkos időben húztuk szét hálóinkat az egyik bokros részen, ahol előzőleg, a biztos fogás érdekében, már egy etetőt is elhelyeztünk. A várakozásoknak megfelelően, akárcsak nyáron, most is széncinegéből gyűrűztünk legtöbbet, de barát- és kékcinegéket, csuszkákat, valamint közép- és nagy fakopáncsokat is fogtunk. Volt néhány izgalmas visszafogás is, már gyűrűzött példányok akadtak a hálóba. Valószínűleg a nyáron jelölt madarak közül maradt itt néhány, ez majd a gyűrűzési központ adatbankjából fog kiderülni. Összesen 85 madarat fogtunk és jelöltünk, a hosszú ősznek köszönhetően mindannyian jó kondícióban voltak.
Programunk nyilvános volt, 62 fő vett rajta részt, nagy örömünkre sok gyermek is volt látogatóink között. Gyűrűzőink, Hazafi Dorottya és Sarlós Dávid, folyamatosan tartották a bemutatót, tájékoztatták vendégeinket a gyűrűzés gyakorlatáról, meséltek a kezdetekről. A legnagyobb élmény mégis a madarak elengedése, melyet elsősorban a gyerekek végezhettek. A hűvös idő ellenére igen jó hangulatú beszélgetések alakultak ki, melyhez hozzájárulhatott a frissen főzött tea és forralt bor is.
Megemlékeztünk volt titkárunkról is: elsétáltunk a tábor közelében felbukkanó forráshoz, melyet Ott József csodálatosan kialakított, s melyet a királyréti erdészettel egyetértésben Brellos Tamás nevével foglaltunk le. Elnökünk Terbe Józsefné, Csöpi Néni, kis ünnepi beszédet rögtönzött, majd mesélt a régi időkről, a tábor, a forrás és Tamás Bácsihoz kötődő történetekkel.
Sajnos ebben az időszakban hamar sötétedik, így délután már nem sok madár repült a hálókba. Nyáron majd folytatjuk...!


2015. november 28.
Adventi vásár Nagymaroson

A MÁTÉ Állatvédelmi Alapítvány meghívására részt vettünk egy jótékonysági adventi vásáron Nagymaroson. Az igen népszerű helyi piac mellett friss színfoltot jelentettünk odúinkkal, etetőinkkel. Nagyon sokan jöttek hozzánk nem csak vásárolni, de madarakkal kapcsolatos kérdéseikkel is. Nagyon jó volt látni, hogy e kisváros lakói mennyire szívükön viselik nem csak házi kedvenceik, hanem a vad madarak sorsát is. Erről egy kis film is készült, mely a Nagymarosi Önkormányzat oldalán jelent meg.

.


2015. november 14.
Ünnepi megemlékezés az MME 40 éves Börzsönyi Helyi csoportjáról

Éppen 40 éve, 1975. december 18-án királyréti erdészek alapították meg az MME 22. Börzsönyi Helyi Csoportját. Erre a jeles dátumra és az alapítókra emlékeztünk ünnepi gyűlésünkön, közülük sajnos csak ketten tudtak eljönni. Eme eseménynek a dunakeszi József Attila művelődési központ adott helyet, ezúton is hálásan köszönjük a lehetőséget!
A megnyitó beszédet elnökünk, Terbe Józsefné mondta el, közben köszöntötte vendégeinket. Külön öröm volt számunkra, hogy jelenlétével megtisztelt minket Halmos Gergő, az MME ügyvezető igazgatója és Péchy Tamás, a rákosi vipera védelmi program vezetője, aki a kezdetekkor segítő kapcsolatot ápolt Csoportunk aktivistáival. A köszöntő után Áprily Lajos A fegyvertelen vadász dala című versét Toldi Miklósné tolmácsolta, majd a Dunakeszi Nyugdíjas Énekkar műsorát hallhattuk.
A megemlékezés része volt, hogy futó programjaink felelősei diaképekkel tarkított előadásokban mutatták be az elmúlt 40 év eredményeit: Nagy Csaba az odúprogramról, Tarján Ambrus a madarász táborokról, Kazi Róbert a fokozottan védett madarak monitorozásáról, Dr Kertész Péter a madármentésről, Varga Péter pedig a környezeti nevelésről tartott bemutatót.
A vetítések után jelen lévő tagjaink mesélték el egy kedves élményüket csoportunkkal kapcsolatban. Ezeken jókat derültünk, bár néha könnybe lábadt szemekkel. A program végén még maradt idő kötetlen beszélgetések melletti kis falatozásra is. Az eseményen mintegy 35 fő vett részt.


2015. november 7.
Odútelep karbantartás a Wrigley Hungária Kft önkénteseivel

A Wrigley Hungária Kft. (a Mars Magyarország Értékesítő Bt. leányvállalata) 2015. november 7-én immár 9. alkalommal rendezte meg a madárodúkkal kapcsolatos, szokásos őszi önkéntes programját. Helyszínnek a Naszály-hegység északi lejtőjét, a Gyadai tanösvényt választották. Az idő kedvezett, ragyogó napsütésben indultak, Nagy Csaba vezetésével. A cél 30 odú rendberakása és 15 odú kicserélése volt. Két csoportban haladt a társaság, és olyan hatékonyan dolgoztak az erdőben, hogy a tervezett odúkon felül plusz 5 új madárodú telepítését is elvégezték. Az önkéntes program különlegessége volt, hogy idén először a Wrigley mellett, a Mars egy másik leányvállalata, a Royal Canin, valamint maga a Mars anyavállat dolgozói is részt vettek a programon, ezzel is erősítve a csapategységet. Nagyon jól érezték magukat a résztvevők és abban egyetértettek a nap végén, hogy jövőre biztosan megismétlik a programot és még több kollégát bevonnak majd a jó ügy érdekében.

.

.


2015. október 6.
Denevéres Bányajárat védelme

A Börzsöny hegységben több XVIII. századi bányajárat található, melyek felhagyásuk után kiváló denevér és szalamandra telelő helyekké váltak. Mára a megélénkült szabadidős tevékenységek célpontjai lettek ezek az üregek: kirándulók, érdeklődők rendszeresen látogatják, ezáltal zavarják a telelő denevéreket. A Börzsöny Alapítvány, a Földművelésügyi Minisztérium Zöld forrás támogatásával időben, még az állatok behúzódása előtt, lezárta a nógrádi úti Rókalyuk (másik nevén Hevér lyuk) bánya bejáratát, igy biztosítva a védett állatfajok nyugodt telelését.

.

.


2015. október 3-4.
Európai Madármegfigyelő Napok

Szombaton Sződligeten 8 fő részvételével zajlott az EMN rendezvénye, Horváth Tibor vezetésével. A Duna-parton sétált végig a kis csapat, majd az ártéri odútelepet is megtekintették. A helyszín miatt nem véletlen, hogy a legtöbbször látott madár a tőkés réce lett (32pld), az odútelep hatására a második a széncinege volt (28pld). Összesen 110 madarat számoltak össze és bónuszként az egyik odúban 3 mogyorós pele szundikált.
Vasárnap a Vácrátóti Botanikus Kert rendezvényéhez társultunk, így a sok program és a jó idő rengeteg látogatót vonzott. Három vezetett sétát tettünk az Arborétum területén, egyenként 70-80 fős résztvevővel. Standunkat még ennél is többen látogatták meg, mintegy 600 érdeklődő tisztelt meg minket, a gyerekek örömmel játszottak madaras kirakóinkkal. A csodálatosan változatos kert főleg az első csoportnak nyújtott komoly madarász élményt, ekkor még igen aktívak voltak a kert madarai. Rengeteg cinege, csuszka és pintyféle hangjától volt hangos a környék, de láttunk hollókat és fekete harkályt is. A második csoportnak szintén nagy szerencséje volt, hiszen a kert fölött elhúzott egy nyolc példányból álló daru csapat is. Az odúkba való bepillantás most sem maradhatott el, a pelék itt is nagy örömet szereztek főleg a gyerekeknek. A legtöbb észlelt madár itt is a széncinege és a tőkés réce volt, összesen 32 féle madarat figyeltünk meg. Az arborétum ideális példája a biológiai sokféleség működésének, hiszen a sokféle növény igen sokféle gyümölcsöt terem és sokféle rovart vonz magához, melyek táplálékot nyújtanak a madaraknak, a sűrű, sokszor tövises bokrok és fák pedig tökéletes fészkelő és bújó helyeket teremtenek.
A világ egyik legjelentősebb madártani hagyományával rendelkező Magyarország most is az élmezőnyben végzett ebben a nemes versengésben és ebben Helyi Csoportunk is eredményesen kivette részét: a helyszínek számát tekintve a negyedik, a résztvevők tekintetében a második, a látott madarak kapcsán pedig szintén negyedikek lettünk!

2015. július 19.
A természetvédelem jegyében, sikeresen lezajlott a Börzsöny Alapítvány és az MME Börzsönyi Helyi Csoportja által közösen meghirdetett, „A Börzsöny természeti értékei” című fotópályázat záró rendezvénye

A díjátadó ünnepre és fotókiállítás megnyitóra 2015. július 19-én, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpontjában került sor. Nagy örömünkre szolgált, hogy erre a napra tudtuk a programot szervezni, hiszen ekkor volt a Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábor nyílt napja is, így vendégeinknek egész napos és változatos programot tudtunk kínálni.

A fotópályázat díjátadóján a tikkasztó meleg ellenére, közel 50 vendég jelent meg, így a rendezvényt joggal könyvelhetjük el sikerként. Terbe Józsefné, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportjának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd négy előadás következett. Elsőként Varga Péter, az MME Börzsönyi Helyi Csoportjának titkára ismertette az egyesület célkitűzéseit, tevékenységeit, eredményeit. A Duna-Ipoly Nemzeti Park tájegységvezetője, Selmeczi Kovács Ádám előadásával különös túrára invitált bennünket, ugyanis a Börzsöny kevésbé ismert, rejtett természeti értékeiről mutatott bőséges fotóanyagot, miközben értékes információkat szerezhettünk az egyes fajokról. Lehengerlő stílusú előadást hallgathattunk Potyó Imrétől, aki a kreatív természetfotózás trükkjeiből mutatott kedvcsináló ízelítőt.

A pályázati munkák és a zsűri értékelését Tóth Marietta ismertetette, majd következett a sokak által várt pillanat, a nyeremények átadása.
Az 1. kategóriában (általános iskola felső tagozat) mind a három helyezettnek járó díjat Heiszig Regő vehette át, mivel a mezőnyben az ő fotói érték el a legmagasabb pontszámot. A 2. kategóriában (középiskola) az első és harmadik dobogóra Heiszig Fanni, a második dobogóra pedig Varga Ádám került. A 3. kategóriában (felnőtt) az első helyezést Zámbóné Miskolczi Tímea, a második helyezést Szungyi Anna, a harmadik helyezést Dudás József érte el. A közönségdíjat Havasi Karina, Elcsendesedés c. fotója nyerte el, amelyre 206 darab szavazat érkezett. A különdíjat a zsűri az első helyezettek közül választotta, amely kitüntetésre Zámbóné Miskolczi Tímea „Réti margitvirág” c. felvételét tartotta érdemesnek.
További képek és részletek kattintásra előjönnek!

Tóth Marietta

2015. május 28.
Újra működésben az Alapítványunk keltetője

A Dejtári bekamerázott gólyafészekből (http://golya.mme.hu/golyakamera/dejtarstream/) az egyik szülő sérülése miatt menteni kellett a tojásokat, és a szülő gólyát is (a kamera képein már új madarak láthatók). A mentett tojásokat önkéntesünk gondozta, a néhány éve az 1% felajánlások segítségével vásárolt keltetőgépünkben. Május 24-én kelt az első két kis gólya, 26-án a harmadik, és 28-án a negyedik is kibújt a tojásból. A fiókák gondos táplálásban részesülnek.


.

.

.

A keltető sem maradt üresen, tegnap újabb gólya fészekalj érkezett, ezúttal Albertirsáról. Ezek a tojások több mint egy napot hűltek, így már csak egyiknek van esélye a kelésre.

.

.

.


2015. május 10.
Madarak és Fák Napja a Vácrátóti Botanikus Kertben

Idén sem hagytuk ki a lehetőséget, hogy ezt a jeles napot a vácrátóti arborétumban ünnepeljük. Három vezetett sétán mutattuk be a kert madárvilágát, s mivel 33 odút kezelünk a területen, kézenfekvő volt, hogy ezekbe is bepillantsunk. Ebben nagy segítségünkre volt Rottenhoffer Balázs tagtársunk, aki az odútelepet gondozza. Nagy érdeklődés kísérte a sétát, esetenként 30-40 fő vett részt rajtuk. Igen sokféle madarat be tudtunk mutatni, ezzel is rávilágítottunk a biodiverzitás fontosságára. Többször kihangsúlyoztuk, hogy csak a biológiai változatosság révén marad egészséges mind a növény-, mind az állatvilág is.
Standunkon most is sok érdeklődőt fogadtunk, az MME bemutatása mellett szórólapokat osztottunk, kitűzőkhöz és más madaras tárgyakhoz juthattak vendégeink és persze a gyermekek is játszva fejleszthették tudásukat foglalkozásainkon. Egy csapásra népszerű lett az újonnan bevezetett odúbarkácsoló programunk, melyen bárki összeállíthatta saját madárodúját, szakértő segítőinkkel. Itt kisebb sorban állást kellett elviselniük vendégeinknek lévén, hogy egy odú összeállítása azért 10-15 percet is igénybe vesz. Aki igazán érdeklődött a madarak odúban történő megtelepítése iránt, nálunk hozzájuthatott Nagy Csaba Odúlakó madaraink védelme című könyvéhez is.
A programon összességében mintegy 300 főhöz tudtunk szólni, akik remélhetőleg már részesei lettek az odúlakó madarak kertjükben való megtelepítése élményének!
Köszönet a Botanikus Kert vezetőségének, hogy e jeles napon befogadtak minket!


2015. május 9.
Tavaszi madárdal a Börzsönyben

A 2014. évhez hasonlóan az idei évben is megrendeztük közös programunkat a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesülettel. A helyszín ismét a szobi Rúzsás-hegy környéke volt, mivel tavaly a közösen meghirdetett túránkról sokakat, elsősorban a kisgyermekes családokat, elriasztott a kellemetlen időjárás. Idén remek időt fogtunk ki, talán ennek is köszönhető, hogy több mint 30 fő gyűlt össze reggel a szobi vasútállomáson, ahonnan túránkra indultunk. A várost elhagyva a régi gyümölcsös maradványai mellett haladtunk célunk felé, a Demjén Tamás tagtársunk kezelésében lévő odútelephez. Utunk során főleg a fülemüle és a barát poszáta énekében gyönyörködhettünk, de láttunk más fajokat is, úgymint sárgarigót, vadgerlét, mezei pacsirtát, mezei verebet és távolabbról a kakuk és a zöld küllő hangját is halhattuk. Hamarosan elértünk az úti célunkhoz, a harminc odúból álló telephez.
A telep odúi már az előző években is közel száz százalékban kihasználtak voltak, ez így volt idén is. A változatos élőhelyeken (patakmenti éger-fűz ligeterdő, idős cseres-tölgyes, rétek, felhagyott és művelt mezőgazdasági területek határa) szokás szerint a széncinegék költöttek a legnagyobb arányban, rajtuk kívül egy-egy odúba seregély és nyaktekercs is költözött. A hűvös és időnként csapadékos márciusi és áprilisi időjárás miatt a növényi vegetáció lassan fejlődött, ezért a madárfiókák fő táplálékai is később jelentek meg. Így történhetett, hogy a leemelt odúkban, a gyerekek nagy örömére, zömében középkorú fiókákkal találkoztunk. Több esetben már kirepülés előtti nagyobb fiókákat és tojásokat is láthattak a velünk túrázók.
Köszönet a szervezőknek, Nagy Csabának és Demjén Tamásnak a színvonalas programért!


2015. május 3.
Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Nap

A másodikára meghirdetett szemétszedő napot az esős időjárás miatt el kellett halasztani, így vasárnap délután rendeztük meg ezt a programot. Ezen a Dunakeszi környezetvédelmi testülete által szervezett eseményen, már hagyományosan, a fokozottan védett csikófark homoki gyep élőhelyét tisztítottuk meg, ami már szerencsére helyi védettséget élvez. Öt fővel képviseltettük magunkat és az öt zsák szemét mellett autó gumiktól, egy rossz televíziótól és egy törött műanyag hordótól is megszabadítottuk a területet. A szemét nagy része az eldobott sörösdobozokból és pillepalackokból állt, meg az erős tavaszi szelek által idefújt nylon zacskókból. Újdonságként hatott (az emberi gondolkodás furcsa kifejezése), hogy találtunk gondosan nylon zacsiba gyűjtött kutyagumit, szorosan becsomózott szájjal, amit aztán elegánsan a bokrok mélyére hajítottak...


2015. április 25.
Kirándulás az Ócsai Gyűrűző Központba

Ezt a kirándulást, a nagyobb távolság miatt, személyautókkal oldottuk meg, teliautós rendszerben. A reggeli gyűrűzés már ott ért minket a Telepen. Horváth Tibor tagtársunk volt az idegen vezetőnk, aki aktív tagja a Gyűrűző Központnak és az ahhoz tartozó alapítványnak. Végigvezetett minket a mocsárban kialakított pallósoron, mely mentén a hálók kifeszítésre kerültek. Menet közben kiszedtük a hálóba akadt madarakat is, melyeket így kézközelből csodálhattunk meg: barát poszátát, nádi tücsökmadarat, nádi sármányt. A mocsár szélén álló kilátó toronyból barna rétihéjákat láthattunk, ahogy a nádas felett billegtek. Ebéd után Dr Csörgő Tibor tanár úr mutatta be nekünk a Turján vidéket, ezt a gyönyörű füves réti világot a mocsár mentén. A délután folyamán meglátogattuk a tájházat is, ahol kimagasló szakvezetéssel pillanthattunk be a századforduló ócsai embereinek életébe. A kirándulás igen jól sikerült, 25 fő vett rajta részt.


2015. április 11.
A Börzsöny természeti értékei - természetvédelmi fotópályázat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja és a Börzsöny Alapítvány közös, természetvédelmi fotópályázatot hirdet "A Börzsöny természeti értékei" címmel. Célunk a fényképeken keresztül megismertetni a Börzsöny-régió változatos élővilágát. Hisszük, hogy a biológiai sokféleség megőrzéséért az életkortól függetlenül, mindannyian tehetünk.

Fotópályázat kiírásának időpontja: 2015. április 11.
Beküldés kezdete: 2015. április 11.
Beküldési határidő: 2015. június 30.
A fotópályázat támogatói:
Börzsöny Alapítvány, Budapesti Távcső Centrum, Büki József Bt., Duna-Ipoly Nemzeti Park, Forintos Gergely, FotóBetyár, Kisvasutak Baráti Köre Egyesület Kemencei Erdei Múzeumvasút, Madárdaloskert, Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Börzsönyi Helyi Csoportja, Nagybörzsöny Erdei Kisvasút Kft., Nagybörzsönyi Lek-Vár-Lak, Natura Hill Zebegény Vendégház és Étterem.

2015. március 28.
Tavasz köszöntő kirándulás

Kellemes, ám kissé szeles időben vágtunk neki a Csóványos megmászásának. 11 fő vett részt a túrán, hogy megcsodáljuk az ősszel átadott kilátót. Útközben a Három-hárs bércen megcsodáltuk a Börzsöny talán legidősebb fáját, majd a gerincre kiérve jeges szél csapott közénk. A Haramia-luk alján még találtunk némi havat, viszont itt fenn hóvirág-tenger várt minket. A kilátónál falatoztunk, majd áttanulmányoztuk az ismertető táblákat. Lefelé a Foltán-kereszt felé vettük az irányt, itt mindenfelé az őszi jégkárok nyomaival találkoztunk. Nagy szerencsénk volt az időjárással, mert másnapra komoly hideg és hó telepedett a Magas-Börzsönyre...


2015. március 1.
Helyi Csoportunk legújabb odútelepe a Naszályon

Néhány hete a váci Boronkay szakközép iskola 9-ikes, természetvédelmi szakos tanulói 60 db B típusú odút készítettek az odúkopácsoló napon. A folyamat következő lépése az odúk kihelyezése. A 30 db B odúból álló telep a Naszály-hegy kosdi oldalára került, ami több szempontból is jó választás. A hegy ezen oldalán nagyon fiatal az erdő, kevés lehetősége van az odúlakó madaraknak fészkelésre, valamint a telep jól megközelíthető tömegközlekedéssel, ami a későbbi kezeléseket könnyíti meg. Ezt a telepet ugyanis a tanulók fogják ellenőrizni, karbantartani, amíg ebbe az iskolába járnak. Ezalatt betekintést és gyakorlati tapasztalatokat kapnak a természetvédelemben és az érettségihez szükséges önkéntes szolgálatot is letudják.
Köszönet Szilágyi Lajos tanár úrnak, aki összefogja és irányítja a fiatalok madárvédelmi munkáját!


2015. február 21.
Megtartottuk közgyűlésünket

A váci Király Endre Ipari Szakközépiskola adott helyszínt a 16 tagtársunk részvételével megtartott idei közgyűlésünknek, melyért az iskola vezetőségének ezúton is köszönetet mondunk! Elnökünk, Terbe Józsefné megnyitója után, mivel a résztvevők száma nem érte el a szükségest, Kazi Róbert beszámolóját láthattuk a három éven át futó egerész ölyv felmérésről. Elnökünk ezután újra megnyitotta a közgyűlést, majd Varga Péter titkár képes összefoglalója következett a 2014-es év eseményeiről. A beszámolóhoz többen is kiegészítéseket tettek, majd a tagság egyhangúlag elfogadta azt. Elnökünk tájékoztatta a megjelenteket, hogy gazdasági felelősünk, Kazi Zoltánné egészségügyi okok miatt lemondani kényszerült tisztségéről, utódjának Varga Péternét javasolta, aki 2018-ig tölti be ezt a tisztséget. A 2015. év küldött közgyűlésének választott küldöttei: Terbe Józsefné, Kazi Róbert, Varga Péter, Nagy Csaba, Horváth Tibor, Blaskó Árpád, Török Tamás, Fejér Gábor, Tarján Ambrus és Varga Péterné. A közgyűlés a küldötteket egyhangúlag elfogadta. Terbe Józsefné felhívta a figyelmet arra, hogy akinek kapcsolata van általános iskolával, tábornépszerűsítő plakátokat igényelhet e-mailben a szervezőktől, mely nagyban segíti a madarász táborok eredményes szervezését. Végül Nagy Csaba tagtársunk hortobágyi réti sasokról készített fotósorazata ejtette ámulatba a résztvevőket, majd a közgyűlést bezártuk.


2015. február 7.
Odúkopácsoló nap a váci Boronkay suli tanulóival

Idén nem szerveztünk olyan nagymérvű Odúkopácsoló Napot, mint tavaly, hiszen az elmúlt évben annyi odút sikerült összeállítani, hogy az idénre is kitart. Azonban a váci Boronkay szakközép iskola 9-ikes természetvédelmi szakos tanulói, 30 odúval, egy újabb odútelepet fognak létesíteni, a Naszály kosdi lábánál. Ehhez az odúkat persze ők akarták elkészíteni, de olyan ügyesen dolgoztak, hogy még 30 odúval megfejelték a napi mennyiséget. A 60 db odút 14 tanuló és 5 felnőtt segítő készítette el. A nap haszna kettős, hiszen amellett, hogy az erdei madarak újabb lehetőséget kapnak egy fiatal, odúmentes erdőben, mesterséges odúkban való költésre, a tanulók az érettségihez elengedhetetlen 50 óra közösségi szolgálatból most letudhattak néhányat. Az eseménynek most is a dunakeszi Facél Kft asztalos műhelye adott otthont.


2015. január 23.
Gyógy- és fűszernövények a magyar biokertekben

Januárban hagyományosan, évi első programunkat beltérben szervezzük, ettől idén sem tértünk el. A helyszín most is Dunakeszin, a Kultúrházban volt, amiért ezúton is köszönetet mondunk a Művelődési Ház igazgatójának és dolgozóinak! Témánk ugyan nem kapcsolódott közvetlenül a madarakhoz, ennek ellenére igen komoly számú érdeklődőt vonzott. Előadónk, Lechner Judit biokertész-kertész mérnök olyan előadást hozott, amit szívesen hallgatott minden résztvevőnk. Mindenki talált benne olyan információt, amit hasznosítani tud a későbbiekben, pedig a hallgatóság igen széles rétegben képviselte magát: közép iskolásoktól a nyugdíjasokig, hobbi kertészektől a kutató biológusokig. Csodálatos összefüggéseket mutatott be előadónk, így még a madarakról is szó esett, hiszen egy működő biokert nem létezhet e gyönyörű rendszerben élő madarak nélkül. A másfél órás előadás után Lechner Juditnak még jónéhány kérdést meg kellett válaszolnia, így mindenki a teljesség érzetével indulhatott haza. Az előadáson 54 fő vett részt.



Ajánlott felbontás: min. 1024*768

Warning: include_once(analyticstracking.php): failed to open stream: No such file or directory in /home/borzsony/public_html/hirfolyam/2015/hirek_2015.php on line 542

Warning: include_once(): Failed opening 'analyticstracking.php' for inclusion (include_path='.:/usr/lib/php:/usr/local/lib/php') in /home/borzsony/public_html/hirfolyam/2015/hirek_2015.php on line 542