Tevékenységünk 2017. évi beszámolója

Céljaink továbbra is: az élőhely és fajvédelem, valamint a szemléletformáló tevékenység. Szakmai programjaink mellett természetvédelmi táborokat rendeztünk iskolások részére. Több iskolával, óvodával kapcsolatban állunk, ahol dia vetítéssel, kézműves foglalkozással, terepi programokkal nyitjuk rá a gyermekek szemét a természet világára. Három nyílt kirándulásunkon, ahol a résztvevőknek bemutathattuk a természet- és madárvédelmet, összesen 76 fő vett részt. Egyik ilyen kiemelkedő programunk a jászsági Sas-központ megtekintése volt.
A 2017-es év sem múlt el kitüntetés nélkül, Nagy Csaba tagtársunknak Chernel István emlékérmet adományozott az MME vezetősége.
Honlapunkat rendszeresen frissítettük, átlagban hetente került fel rá aktualitás. A madarász táborokba való jelentkezés mellett nagy segítséget nyújt az adó 1% gyűjtő kampányban, de népszerű a Termékeink oldal is. Honlapunk címe: www.borzsony.org

Rendezvényeink 2017-ben:
Fülemülék Éjszakája programjaink három helyszínen zajlottak, Vácon, Rádon, és Dunakeszin. A három helyszínen, a rendkívül esős idő ellenére, 51 fő élvezte a természet eme csodáját. Májusban több természettel kapcsolatos rendezvényen MME népszerűsítő standot is felállítottunk. Odú bemutató terepi programok Kóspallag és Katalinpuszta közelében zajlottak, itt összesen közel 38 fő nézte végig velünk a madárodúkat.
Az őszi Európai Madármegfigyelő Napokon madármegfigyelő túrákat szerveztünk, kapcsolódva a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület rendezvényeihez. A Vácrátóti Botanikus Kertben, Sződligeten, és a püspökhatvani Sinkár-tónál volt programunk. Ez az egyik legnépszerűbb rendezvény csoportunkban, 334 fő erősítette velünk a magyar részvételt. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország végül két kategóriában is első helyezett lett ebben a nemes vetélkedésben: résztvevők tekintetében és a rendezvény helyszínek számában.
Októberben csatlakoztunk a Dunakeszi Önkéntes Köztisztasági Naphoz. A fokozottan védett csikófark homoki gyep élőhelyét tisztítottuk meg, ami már szerencsére helyi védettséget élvez.
Nagymaroson a MÁTÉ állatvédelmi Alapítvány meghívására részt vettünk az adventi vásáron, ahol az MME népszerűsítése mellett adományért cserébe madáretetőket, odúkat, madáreleséget és egyéb természetvédelmi eszközöket kaptak látogatóink.
Ez évi utolsó programunk idén is a nyilvános madárgyűrűzés volt Királyréten, melyet csoportunk alapítója, Brellos Tamás emlékének szenteltünk. A királyréti madarásztáborok helyszínén közel 100 főnek tudtuk bemutatni a vadon élő madarak befogásának és jelölésének módszerét.
Tagjaink évközben hírleveleinkből, honlapunkról, és a „Börzsönyi természetvédők” facebook oldaláról értesülhetnek aktuális programjainkról, híreinkről. Levelező rendszerünkön keresztül átlagosan havonta küldünk hírlevelet, vagy program ajánlót tagjaink felé.

Varga Péter titkár

Szakmai programjaink

Sérült madarak mentése: A MME börzsönyi csoportjának fontos feladata a kézre került sérült madarak szakszerű kezelése, ellátása, szállítása és repatriálása, vagy elhelyezése. Ez a tevékenység az egyedi eseteken túl, a környezeti nevelésben, illetve a természetvédelemről alkotott kép formálásában is jelentős. A madarak kezelése során törekedtünk arra, hogy egészséges állapotban kerülhessenek vissza a természetbe. Ez évben kézrekerült és kezelt állatok: 5 pd egerészölyv, 3 pd. vörös vércse, 3 pd karvaly, 5 pd héja, 3 pd kuvik, 2 pd macskabagoly, 2 pd erdei fülesbagoly, 2 pd füleskuvik, 1 pd gyöngybagoly, 5 pd fehér gólya, 1 pd szürkegém, 1 pd nagy kócsag, 1 pd feketerigó, 3 pd zöldike, 15 pd balkáni gerle, 11 pd daru, és a madarakon kívül 4 pd denevér, 2 pd erdei sikló, 1 pd vizisikló, 1 pd kockás sikló, és 15 pd sün. Sajnos a legtöbb madár már elpusztulva, vagy olyan súlyos állapotban érkezett, hogy nem lehetett rajta segíteni. 41 állatot gyógyulásuk után, jó kondícióval szabadon engedtünk, vagy elhelyezéséről gondoskodtunk. Ez évben már a Bükki Nemzeti Parktól és a Szegedi vadasparktól is fogadtunk sérült madarakat, melyek kezelés után visszakerültek a küldő szervezethez.
A sérült madarak mentését a Börzsöny Alapítványnak felajánlott adó 1%-ból végezzük!

Monitoring: Fontos feladatunk, a fokozottan védett madárfajok ismert fészkeinek rendszeres ellenőrzése a működési területünkön.
Költési eredmények:
Uhu: kettő pár költött, 1 - 1 fióka, kirepült.
Ez évben ismét költött uráli bagoly a Börzsönyben, két fészkelőládában 3 – 3 fióka nevelkedett fel.
Macskabagoly: immár 57 kihelyezett bagolyodúnk van, 17 -ben fogtak költésbe, és 7 odúban fiókát is láttunk.
Vándorsólyom: A Börzsönyben 2 pár sikeresen költött, összesen 4 fióka repült ki, melyeket színes gyűrűvel jelöltünk meg, a harmadik pár ez évben nem költött. A Galga völgyi pár ez évben 3 fiókát röpített.
Parlagi sas: a meddő pár új fészket épített, de ismét sikertelen a költés.
A korábban ismert 8 feketególya revír első tavaszi ellenőrzése alkalmával észleltük, hogy a tavaly egyetlen sikeres fészlelőhelyen télen leesett a fészek. Gyors szervezéssel, még március elején új, biztonságos műfészket készítettünk a közelben. Sajnos nem foglalták el a madarak, bár láttuk a párt a revírben. Abban a Honti revírben, ahol 2014-ben az Ipoly Erdő fakitermelése miatt elhagyták a fészket, idén sem tértek vissza a gólyák. Másik két revírben észleltük (legalább egy) feketególya nyomait, de nem volt költés. A Csarna völgyben a feketególya megkezdte a kotlást, de később elhagyta a fészket, feltehetően a kedvezőtlen időjárás, vagy az erősödő turizmus miatt. (Amit jelentősen növelni fog a tervezett kisvasút fejlesztése!) A fennmaradó három fészekben sikeresen nevelkedtek fiókák, de mindössze 4 fióka érte el a gyűrűzési kort. A rendkívül száraz évben, feltehetően a táplálék hiánya korlátozta a reprodukciót.

Kazi Róbert programvezető

Gólyafészek felmérés a Börzsönyi HCs területén, 2017-ben: Az utóbbi tíz év legrosszabb eredményei születtek a börzsönyi fehér gólyák szaporodásának tekintetében. Az Ipolyvecei adatok nélkül, 11 lakott fészekből mindössze 13 fióka repült ki, így az átlagos fiókaszám 1,18 lett. (összehasonlításképpen, ez 2013-ban még 17 lakott fészekkel 3,59 volt).
Egyre több helyen kerül fészektartó kosárra a villanyoszlopokon található fészek, sőt sok helyen kiselejtezett villanyoszlopot állítanak fel gólyakosárral. Erre nagyon jó példa a váci Zollner üzem, de Drégelypalánkon is találunk hasonló kezdeményezést. Sajnos a gólyák szaporodási kedvét ezzel sem sikerült előmozdítani, 2017-ben több olyan fészek is üresen állt, melyekben évtizedek óta folyamatos volt a költés: például Szokolyán, Kismaroson, Vácrátóton.
Köszönöm azon tagtársaink munkáját, akik értesítettek a településükhöz kötődő gólyás megfigyelésükről, vagy a gólya-online adatbázisba év közben megfigyeléseket és fotókat töltöttek fel. Ha Ön is bekapcsolódna a fehér gólyák megfigyelésébe, esetleg problémás fészkelést, madár pusztulást tapasztal, kérem értesítsen a borzsony@mme.hu e-mail címen!

Varga Péter programvezető

2017. gyűrűzési eredményei: 2017-ben összesen 57 madárfaj, 4800 példánya lett gyűrűzve. Ebből érdekes a Börzsönyben gyűrűzött 23 pd hegyi billegető fióka. Egy ritka Barna zsezse (Carduelis cabaret) került a hálóba 2017.12.07- én, Vác közelében egy sóderbányában, ugyanitt barkós cinegét is sikerült fogni. Legtöbb madarat Királyrét környékén, a Naszály, Vác és Sződliget területén jelöltem. A helyi csoport által működtetett odútelepeken, 746 pd széncinege. 112 pd kék cinege , 158 pd örvös légykapó, és 78 pd csuszka fióka lett gyűrűzve.
Az odúban fészkelő madarak fiókáinak gyűrűzését a következő években is folytatjuk. A fiókaként gyűrűzött madarakról sok érdekes adatot kaphatunk. A teljesség igénye nélkül: néhány napos eltéréssel pontosan ismerjük a madár életkorát, a gyűrűzés helyét, így ha valahol megkerül egy madár, tudjuk, milyen távolságra vonult télen a születési helyétől. Évek múltával adatokat kaphatunk a madarak életkoráról, és arról, hogy a fiatal madarak hol fészkelnek, visszatérnek-e az odútelepre stb.
Az odútelep közelében több fiókaként jelölt cinegét és örvös légykapót fogtak vissza a Bajdázó-tó közelében működő természetvédelmi táborban. Egy Sződligeten gyűrűzött kék cinege fióka, ősszel Vác közelében került elő. Tavaly összesen 216 madarat fogtunk vissza, ezek elsősorban cinegék voltak.

Dénes János

Énekesmadár odútelep beszámoló 2017.: A 2017-es év az odúprogram szempontjából átlagosnak mondható, a munkák a megszokott módon alakultak. Alapfeladatunk az odúk rendszeres ellenőrzése volt, amely április közepétől június közepéig zajlott az odúlakó madarak költéseinek ellenőrzésével.
A tavaszi munkák közben, május 13-án üde, eső utáni erdő fogadta azt az a 18 főt, akik részt vettek a Tavaszi madárdal a Börzsönyben programunkon, amely ebben az évben a Király-réti Bajdázói 2. odútelepünkön volt. A résztvevőket a madárodúzás sejtelmes világába kalauzoltuk el. Már hagyománynak mondható, hogy a programon főleg gyerekes családok vesznek részt. A gyerekeknek életre szóló élményt ad a kézközelből látható fiókák látványa. A program rendszeres szervezője Mátéfy Szabolcs tagtársunk, de a túránknak ebben az évben botanikus szakértője is volt, akitől sokat tanulhattunk menet közben.
Az esős, hideg május eleji napokat igen hirtelen váltották fel a forró nyári napok, amikor megrendeztük a Gyermeknap a Gyadai-réten programunkat, május 28-án a Váci Erdészettel közösen. A programunk igen sikeresnek bizonyult ebben az évben is! A Gyadai-rét már évek óta rengeteg családot vonz szép környezetével, de ezen a napon különösen sokan jöttek el. A helyi csoportnak saját standja volt, itt több mint 150 érdeklődő fordult meg, ahol az ismeretterjesztés mellett Varga Péternek köszönhetően, madárodúkat is készíthettek a vállalkozó szelleműek. A délelőtt folyamán több mint 20 fővel a kis tanösvény mentén odútúrát vezettünk, az itt elhelyezett odúkban igen változatos állapotot találtunk, a gyerekek nagy örömére: sok széncinegének ekkor kezdődött a második költése, több esetben a kotló madarat, vagy már egy-két esetben a kikelt egy napos fiókákat figyelhettük meg. Több odúban már nem is madarakat voltak, hanem nagy pelékkel találkoztunk, ami talán még jobban felkeltette a gyerekek érdeklődését. A madarak fészkelése után, júliusban és augusztusban egy-egy alkalommal még ellenőriztük az odúkat. Ezt nem azért tettük, mert a nagy melegben, további erdei hőségre vágytunk, vagy az akkora már sok odúba beköltöző lódarazsak társaságát kerestük, hanem elsődlegesen az „idegenek”, főleg a pelék jelenlétére voltunk kíváncsiak. Az ellenőrzések nagyon sok új információt adnak az éjszakai életet élő kisemlőseink jobb megismeréséhez. Az odútelepeinkről az elmúlt években összegyűjtött pele adatok Magyarországi viszonylatban kimagaslónak mondhatóak, ezért nagyon fontosak ezek az ellenőrzések is!
Az Európai Madármegfigyelő Napok (szeptember 30. - október 01.) keretében is fontos szerepet kaptak az odúk. Rottenhoffer Balázs és Varga Péter tagtársunk rendszeresen szervez programot ebben az időben a Vácrátóti Botanikus Kertbe, ahol a madárszámlálással párhuzamosan az ott elhelyezett odúkat is rendszeresen ellenőrizzük. Ekkor már főleg mogyorós pelével találkozunk itt.
Az őszi, téli időszakban is vannak teendőink: november 12-én, az eddigi hagyományokat megtartva összejöttünk, hogy a Facél Kft asztalos műhelyében madárodúkat készítsünk. 41 önkéntes jelentkezett a munkára. Ez a nap most vasárnapra esett, ami a lelkes madarászokat, önkénteseket nem zavarta. Varga Péter és csapatának köszönhetően, az odúkopácsolás jól szervezett volt, így röpke 4 óra alatt több mint 100 db odú készült el. Az új odúkra szükség is van minden évben, mivel a nyilvántartott odúink száma már 1172 db, 29 működő odútelepen. Ezeken a telepeken évről-évre cserélni kell az elhasználódott, vagy pótolni az eltűnt odúkat.
Az új odúk készítéséhez a faanyagot és segédanyagokat a Börzsöny Természet- és Környezetvédelmi Közhasznú Alapítvány javára felajánlott adó 1%-ból vásároljuk! Mindenkinek köszönjük, aki hozzájárult adója 1 % -val!
Az évet az odúk takarításával, karbantartásával zárjuk. Egy ilyen alkalom most már rendszeresen a téli Bajdázói madárgyűrűzéshez kapcsolódik, ami ebben az évben december 10-én volt. Ekkor a Bajdázói 2. odútelepet takarítottuk ki és a hiányzó odúkat pótoltuk.
Köszönet mindenkinek, aki az elmúlt évben is részt vett az odúprogramban. Számítok rá, hogy a jövőben is újabb tagtársak csatlakoznak munkánkhoz, a régiek lelkesedése pedig töretlen marad!

Nagy Csaba programvezető

Beszámoló a 2017. évi táborokról

Középiskolás Természetvédelmi Tábor (KÖTET) Az idén rendhagyó módon külföldre és magashegységbe vittük a középiskolásokat. Az Alacsony-Tátrában, az 1050 méteren fekvő, Magurkán volt a szállásunk. Az egykori bányászfalunak ma már csak 6 állandó lakosa van. Sajnos a táboroztató felnőtteket és a közlekedést idén is nagyon nehéz volt megszervezni, de végül is két bérelt mikrobusszal sikerült kiutaznunk, miután a tábor idejét is módosítottuk. Eredetileg 18 gyerek jelentkezett, de az időpontváltoztatás miatt csak 14 táborozónk volt. A csapat egy jó része már évek óta lelkesen jön KÖTET-be és most is nagyon jól érezte magát. Kifelé menet megálltunk Dobróváralján és megnéztük a dobronyai várat. Az Alacsony-Tátrában két kiránduláson ismerkedtek a gyerekek a magashegységek élővilágával, földrajzával. Az időjárással nagy szerencsénk volt, csak akkor esett az eső, amikor mi nem voltunk kinn. A Salatinról is ki lehetett látni, ami nem mindig van így. Megnéztük egy magurkai bányajárat maradványait is. A június 23. és 25. között lezajlott tábor nagyon jól sikerült, a gyerekek erőnléte elegendő volt a magashegységi túrázáshoz, így fontolóra vettük, hogy máskor is megpróbálunk hasonló középiskolás tábort szervezni.
Börzsönyi Ornitológiai és Természetvédelmi Tábor (BOTT) A július 10-én kezdődő XXIV. BOTT-ba idén 51 gyerek jelentkezett. Nagyon sok változás történt a táboroztató stábban: 7 új segítő került be, közülük 6 középiskolás, akik közül ötöt a KÖTET idején vagy az után szerveztünk be. Nagyon nem volt könnyű gyűrűzőket keresni és az is most fordult elő először, hogy két csoportot félideig és a tábor második felében más-más vezetett. Végül is lettünk elegen és a tábor jól sikerült. Az építésen olyan sok középiskolás volt, hogy az így kialakult létszám néha már túl nagy volt. Az időjárással szerencsénk volt, már amennyiben az szerencsés, hogy javarészt hőség volt. Az viszont tényleg szerencsés, hogy például a július 10-i vihar, ami károkat is okozva szinte az egész országon végigsöpört, a Bajdázói-rétet kikerülte: nem volt sem szélvihar, sem sok eső. Még egy éjszakai zivatart kaptunk, de ettől eltekintve száraz időnk volt. Idén megjavíttattuk az ebédlősátrat és 3 új Monaco külsőt valamint 4 új belsőt vásároltunk. Ennek köszönhetően 54 gyereket tudunk 9 pár Monaco sátorban elhelyezni. Idénre sikerült a pár éve vásárolt matracokra huzatokat és lepedőket vásárolni, így minden gyerek új, tiszta matracokon alhatott. Érdemes megemlíteni, hogy idén nagyon sok, 338 madarat fogtunk a gyűrűzés során, köztük jégmadarat és címermadarunkat, fekete harkályt is. 21-én este sok vendég jelenlétében tartottuk a táborzáró műsort.
Téli Tábor (TÉT) – kevés hóval és sok sárral 2017. december 28. és 30. között ismét a nagymarosi plébánia közösségi házában rendeztük meg a Téli Tábort, azoknak a gyerekeknek, akik nyáron jártak a középiskolás táborban, a BOTT-ban vagy a BTT-ben. A tavaly már jól bevált szálláshelyen alig fért el a 38 gyerek és több mint 10 felnőtt. A táborozók többsége BOTT-os gyerek volt, néhány BTT-s mellett ott volt majdnem mindenki, aki nyáron velünk volt a KÖTET-ben. A középiskolások lelkesedéssel teli jelenléte nagyon jót tett a hangulatnak. Első este vetélkedővel, számháborúval és előadással telt az idő, amit mesével zártunk. Másnap, az enyhe időben havazott, de a hó csak a magasabb helyeken maradt meg tartósabban. Túránk során azért jártunk hóban is, de jellemzőbb volt az utunkat kísérő sár. A telet néhol a hideg szél idézte meg. Utunk során a téli erdő érdekességeivel, az ember tájra gyakorolt hatásával ismerkedhettek a gyerekek. Sötétedés után, az erdőben, csillagszórókkal kívántunk egymásnak -előre is- boldog új évet. Este előadás után ismét mesével ért véget a nap. A tábor záró napjának délelőttjén helytörténeti sétát tettünk Nagymaroson és megnéztük a Duna téli madárvendégeit. Illetve megnéztük volna, ha lettek volna. Néhány halászó kormoránon és félálomban ücsörgő vadkacsán kívül egy fia madár nem ült a folyón. Még az elmaradhatatlan hattyúk is elmaradtak. A gyűrűzésnél sem jártunk nagyobb sikerrel, 1-2 cinege akadt csak a hálóba. Miután megebédeltünk, egy jól sikerült „Fele sem igaz” vetélkedő után a gyerekek beválthatták tábori pénzüket ajándékokra, aztán haza indultak. A táboroztatókra még 4-5 órányi munka várt, mire minden visszakerült a raktárba és a takarítás után ők is elhagyhatták a szállást. …

Tarján Ambrus táborvezető

Az idei nyáron a XXVII. Börzsönyi Természetvédelmi Tábort rendeztük meg, 19 lány és 36 fiú táborozóval. A résztvevők közel fele visszatérő táborozó volt. A tavalyi táborban több mint 10 ballagónk volt, így kicsit aggódva vártuk az idei jelentkezést. Azonban minden korábbihoz képest igen hamar, már május közepére-végére betelt a létszám. Az új jelentkezők jellemzően 10-11 éves fiúk, akik remélhetőleg itt ragadnak még néhány évig. A tábor felnőtt vezetői között is történt változás, immár három egykori táborozónk dolgozott kiscsoportvezetőként. Ami a délelőtti programokat illeti, idén az erdészet helyett Csóványos-túra volt, egyébként minden foglalkozás a korábbiak szerint alakult, igaz néhol a programvezető személye változott. A délutáni előadások is a már megszokott rendben zajlottak, a visszatérő vendégeink mellett – dr. Kertész Péter állatorvos, Nyerges Attila barlangász, Terbe Józsefné, Csöpi néni – új témaként a táborozók hallhattak a madárbarát kiskertekről Varga Péter előadásában. Az időjárási körülmények igen kedvezőek voltak, minden programot a tervek szerint tudtunk tartani. A tábor életét Szmandray Marcell egy nagyszerű videoklipben megörökítette, amely a borzsony.org honlapunk hírfolyam archívumában, a 2017-es év alatt és a BTT Facebook-oldalán megtekinthető. A felnőttek szokásos őszi összejövetelét november 11-én tartottuk a királyréti Hiúz Házban. A táborértékelés mellett döntöttünk a jövő évi beruházásokról is. Immár valóban halaszthatatlan az ételhordó badellák cseréje, illetve a sátorpark bővítése, a felnőttek sátrainak alapos felújítása. 2018-ban a BTT időpontja: július 29 – augusztus 10.

Friczné Terbe Erika táborvezető


A táborok fenntartását és fejlesztését a Börzsöny Alapítvány javára felajánlott személyi jövedelemadó 1% teszi lehetővé.


Ajánlott felbontás: min. 1024*768